Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2016. november 13.

Csapatmustra – csb 8. forduló

Még három forduló van hátra a csapatbajnokságból. Egyik osztályban sem alakultak még ki akkora különbségek, hogy ne legyen érdekes a végjáték, szóval izgatottan várjuk, mit hoznak az utolsó mérkőzések.

I/A
Már csak egy veretlen csapat van a mezőnyben, a GAMAX. Igaz, a mostani fordulóban csupán egyetlen egy IMP-vel verték meg az Elastront! A gumisok amúgy közben lejátszották elmaradt mérkőzésüket, ahol 30 ponttal diadalmaskodtak az Interface felett, ezzel jelenleg harmadikak a Royston csapata mögött, akik kis arányú vereséget szenvedtek a Dumbovich csapattól. A frissen feljutó Szigethy csapat legyőzte Varga Pipiéket – ezzel begyűjtvén második győzelmüket. Nem meglepően nekik van a legnagyobb esélyük a bennmaradásra azon csapatok közül, akik tavaly még az I/B osztályban vívták ki a feljutást.

A következő fordulóban összecsap az aktuális harmadik és negyedik helyezett, azaz Elastron–Dumbovich rangadó következik. Ne feledjük persze, hogy a kettejük közti 9 VP különbség csalóka, ugyanis Kotiék egy mérkőzéssel többet játszottak. Mindenesetre, amennyiben a szeniorok győzedelmeskednek, nagy lépést tesznek afelé, hogy harmadiknál rosszabb helyezésük ne legyen a végelszámolásnál.

25. leosztás
Az eheti téma a jelzések. Minden lap jelent valamit? Mindig, minden esetben akarunk/tudunk jelezni? Sokszor van rá lehetőség, néha csak semlegeset szeretnénk tenni (hívd a nyilvánvalót). Akkor azonban, ha minden lapot igen alaposan megfontolunk, két problémába futhatunk bele, és egyik sem közvetlenül a kártyák kijátszásához tartozik (azonban zsűrihíváshoz vezethet): az egyik, hogy bizony ez időbe telik, és szép játékunkat időre is játsszuk, ezért nem töprenghetünk minden hívásnál perceket, hogy melyik lapot tesszük. A másik ehhez közvetlenül kapcsolódik: ha mégis, egy-egy esetben hosszasabban eltöprengünk, hogy mit tegyünk, felmerülhet a szabálytalanság lehetősége (a hosszú gondolkodással felhívtad a partner figyelmét, hogy most fontos, hogy most mit dobtál). Bár ez utóbbi szürke zóna, és nem tudom, történt-e már ilyenkor valamiféle büntetés, de sokan (köztük én is) igyekeznek elkerülni a szabálytalanság, etikátlanság árnyékát is.

A hosszú bevezető után, ennek szellemében következik az én vezérletemmel betömött gém:

A természetes pikk tízes indulásra látszólag a bukás elkerülhetetlen: kiáll két adu és két káró (a mi meccsünkön a másik asztalon káró indulásra teljesített a felvevő).

Azonban lássuk, mit tegyünk Kelet pikkjei közül! Az első ütést a pikk ász viszi, ebbe esetleg tehetnénk a dámát, azonban nem akarjuk a káró hívást támogatni – bár itt talán ez nem ilyen jelzés, azonban ingyen tehetünk kicsit is.

A felvevő most káró impasszt adott a bubi ellen, és Nyugat ütött, és újabb pikket hívott (ő még nem tudja, kinek hány pikkje van). A felvevő beüt, és… Most melyik lapot tegyük? Mi nem tudjuk, hogy a felvevőnek nincs több pikkje, hiszen utánunk tesz, tehát valahogyan azt kéne jelezni, hogy nálunk a két hiányzó figura. Ha a bubit tesszük, akkor könnyen lehet dubló bubink, és a felvevőnél a dáma, ezen esetben talán a partner pikket akar lopatni (amikor talán a káró lenne jó). És ha a dámát tesszük? Az egyértelmű: a felvevőnél nem lehet a bubi, hiszen nyilván elengedte volna az indulást, hogy a licitált színben látszólag ingyen ütést kapjon. Be is tettem hát a dámát, de itt jött a baj: a felvevő kimutatott, és a partner látta, hogy a két pikk figurából a nagyobbat tettem, bizonyára lopom a kárót… Amikor ütött a kőr királlyal, már hívta is, egyenlő.

A színt megoldottam, a partit nem: nem érdekes, hogy mit gondol a partner a pikkről, még a treff hívás sem érdekes, hiszen az asztalon, és nálam is ötös treff volt, nem lehet nagy baj, csak ha valamilyen butaságra veszem rá, mint most. Talán jobb lett volna többet gondolkodni, azonban ekkor a fenti, kettes számú hibába/veszélybe kerülhetek.

I/B
A felsőházban a tippemhez hűen nyertek Kadleviék, habár jóval nagyobb arányban, mint előzetesen hittem – a 40 pontnyi győzelemhez az is hozzájárulhatott, hogy Hodosiék nem a szokásos felállásban játszottak, mindenesetre ez nem von le semmit a győzelem értékéből, vezetik is a felsőházat. A nap leggyorsabb mérkőzését a Dienes csapat vitte véghez – persze mondhatnánk, hogy Dömös amúgy is gyorsabban játszik, mint a mezőny, de most nem ez volt a helyzet: ugyanis a Bóc csapat sajnos nem tudott kiállni. A Pál csapat megverte a Lowelt, ezzel a jelenlegi harmadik helyet foglalta el, igaz, az utánuk lévő Viki Mami csapat halasztott a Printech ellen (vagy fordítva…).

A most jövő játéknapról egyik mérkőzést se nagyon lehet külön kiemelni, mert mindegyik tartalmaz érdekességeket: mind a SZTAKI, mind a Dienes csapat számára egy nagyobb győzelem azt jelentené, hogy kicsit ellépnének a mezőnytől, de ez nem lesz ilyen könnyű. Hiszen a Pál se szeretne lemaradni, nekik Nádas Andrásékat kéne legyőzni. De ha Viki Mamiék nyernének, akkor szintén ott maradnának az élmezőnyben – persze ez akkor lesz különösen szembetűnő, ha majd pótolják az elmaradt mérkőzésüket.

Az alsóházban Csókáék végül nem kaptak ki: döntetlent játszottak a Ko-Mix ellen. Az egyetemisták viszont meglepően nagyarányú győzelmet arattak a Relé felett, ezzel meglehetősen messze kerültek a kieséstől, míg Hittmannékat elég nehéz helyzetbe hozták. Nyertek még Balásyék, valamint a Rappen is – Myles csapata a papíron jóval erősebb Izobaut verte meg. Tichleréknek és Balásyéknak kvázi 10 VP-s előnyük van az őket üldözők előtt, viszont a következő öt csapat kevesebb mint 8 ponton belül van – még bármi történhet.

A Rappen a Ko-Mix ellen folytathatja győzelmi szériáját, s egy esetleges győzelemmel helycsere is történhet. A relések a Durostone csapata ellen gyűjtögethetik a pontjaikat, de nem biztos, hogy feljebb fognak lépni, ugyanis Csókáék Benedekék ellen játszanak, s valljuk be, szükségük van minden pontra ahhoz, hogy ne essenek ki, s az osztályozót is lehetőleg megússzák.

27. leosztás
Olvasói levél alapján írok erről a szlempartiról.

Két kérdést kaptam.

1. Hogyan lehet ezt a szlemet bemondani?
17+11 ponttal, 6–2-es színben nem igazán szükséges a szlem bemondása, nagyobb fitre lenne szükség hozzá, és jelentős optimizmus.

2. Hogyan lehet a szlemet teljesíteni?
Ez egy sokkal fogósabb kérdés. A gép szerint mindig benne van, ehhez nyilván Kelet beszorítása szükséges kőrben és treffben, mivel ezeket a színeket csak ő fogja. Mivel 11 ütésünk van az adu impassz után, csak ki kell engednünk egy treffet, és beállt az ütésszám, az aduk (és a pikk ász-király) hívására Keletnek el kell engednie az egyik színe fogását. Látszólag a kőr indulás, majd a treff kiengedés utáni kőr folytatás elvágja a négyes kőrtől a felvevőt, ekkor azonban még megvan a pikk híd: arra kell csak vigyázni, hogy először az összes adut hívjuk le, és csak a legvégén a két pikk ütést, a szorítás ugyanúgy működik.

Ez lesz a végállás:
Észak: treff AQ (vagy bármely kis treff az ász mellett)
Kelet: kőr Q, treff KJ
Dél: kőr 9, treff 3
Nyugat: érdektelen

Délről hívtuk a magas pikket, és Keletnek még dobnia kell. Ha kőrt dob, magas a kőr, ha treffet, beesik a királya az ászba.

Négyen bukták el a szlemet, és csak egy felvevő teljesített, neki gratulálunk!

(Én is a bukók között voltam. Pikk indulásra az nem egyértelmű, hogy a treff vagy a káró impasszt adjuk meg. Most az a nyerő, hogy a kárót, de ott normális esély van a figura esésére, szóval szerintem a treff impasszt kell megadni. Mindkettőt nem tudjuk, mert ha csak az egyik ül, akkor kell a beszorítás, így a két impasszhoz nem használhatjuk el a két lemenetet. Két lehetőség van: 1. ellenjáték hibára játszva azonnal treff impasszt adni, ha nem ül, abban bízni, hogy az ellenfél visszatesz pikkel az asztalra, ekkor jöhet a káró impassz, majd a beszorítás, 2. lehívni a másik pikket, treffet dobni, és aztán treff impassz, ekkor kell az eső adu dáma és a beszorítás, de a pikk visszahívás nem. Én az előbbi, az ellenfél hibája után már jobb sanszot játszottam meg, a treff király után jött is a pikk vissza, csak a végén a banális beszorításnál elszámoltam magam. Ja, bemondani pedig úgy „kell”, hogy elrontjuk az ORKC-ra adott választ Délen, és jó lapot jelzünk, miközben rosszat szeretnénk a partner minorjaihoz nem passzoló major figurák miatt...  – a szerk.)

II. osztály
A felsőházban az A-csoportot megnyerő Leóék hiába diadalmaskodtak a Madarász felett, miután a Cyan eléggé megverte az Ifik csapatát, valamint Wellnerék alaposan megverték Ormayékat – hoppá, hoppá, az „ígért” –33 pont helyett kb. +33 lett –, így jelenleg csak a harmadikok. A Lufthansa–Honeymoon összecsapáson közel döntetlen született, így Lénárték jelenleg a negyedik helyen tanyáznak. Ne feledjük, az első három csapat automatikusan feljut az I/B-be, míg a negyedik helyezett osztályozót fog játszani a feljutásért!

Az első és a második helyezett Cyan és Wellner rangadója következik. A köztük lévő pontkülönbség kicsit kevesebb mint 1 VP, amennyiben bármelyik csapat nagyarányú győzelmet arat, már nagyjából fel is jutott, persze nem biztos, hogy az első helyen. A harmadik helyen lévő Leó a nászutasokat fogadja, győzelmet remélvén, amivel továbbra is életben tartja feljutási esélyeit.

Az alsóházban a kiírás értelmében, amennyiben a III. osztályban legfeljebb 11 csapat indul – mint most –, az utolsó két csapat fog biztosan kiesni, valamint a hátulról harmadik helyen célba érő osztályozóra kényszerül.

A Jazzy csapat kissé le van maradva, köszönhetően annak, hogy a Mákosnudli nagy arányú győzelmet aratott felette. De nincs könnyű helyzetben a Pikk sem, hiszen jelenleg 10 VP-s hátrányban van az osztályozót érő helytől – annak ellenére, hogy megverte a Szlemirtókat 9 fával. Előttük viszont nagy a tömörülés: a 10. és a 14. helyezett között kicsivel van csak több, mint 6 pötty. Egyedül talán Kuttner Zoliék nyugodhatnak meg – persze még történhetnek balesetek, de ha tippelni kéne, akkor ők biztosan nem fognak kiesni.

Az „ötök” társaságában még a Szlemirtók vannak a legkényelmesebb helyzetben, hiszek jelenleg a 10. helyen állnak – mostani ellenfelük a Hazai csapat lesz, s ha nyernek, kicsit elléphetnek az üldözők elől. A Pikk csapat pedig nagy esély előtt áll, hiszen ha egy nagyobb, legalább 15–5-ös győzelmet arat, könnyen helyet is cserélhet Kovácsi Annáékkal!

14. leosztás
Az indító kijátszás nehéz műfaj. Néha egyértelműnek tűnő indulásaink vannak, néha pedig nagyon nehéz kitalálni, mi lesz a nyerő ellenjáték, mielőtt meglátnánk az asztalt (sőt, olykor utána is…).

Vannak olyan pillanatok azonban, amikor könnyűnek látszik: adu játék (sőt, szlem) ellen egy idegen szinglit osztottak, ezt mindenki szívesen hívja. Partnerünknél akár ez a szín, akár az adu ász elég a szlem elbuktatásához.

Érdemes arról is beszélni azonban, amikor épp ebből lesz a baj…

Amikor Kelet volt a felvevő 6 kőrben, természetesnek tűnt a szingli káró indulás, ami azonnal berendezte a felvevő mellékszínét, és már lehetett is teríteni. Ha Észak indul, a káró indulásnak hasonló a hatása (csakúgy, mint a treff ásznak).

Szerencsére a káró egy lopással magasodik, így a szlem mindig benne van. A szingli adu indulás veszélyeiről (6 káró ellen) pedig már nem is kell beszélnünk, ugye?

III. osztály
Ebben az osztályban időközben két forduló is volt. Még a 8. játékhéten történt, hogy a Melange végül is kikapott a Slambuc csapattól, a Kaskad az Ernyő Alatt csapat felett diadalmaskodott, míg a Szeniorok magabiztosan verték meg a Zen csapatát.

A legutóbbi játéknapon Négyesiék az Optimistákat győzték le, ezzel vezetik is a tabellát, és már csak két forduló van hátra. A jelenlegi második helyezett a Szeniorok, igaz, számukra már csak egy mérkőzés van a bajnokságból (ugyanis volt egy előrehozott meccsük a fiatalakból álló Lunda ellen, ahol valamivel több, mint 16 VP-t szereztek). VP-átlag alapján csak a negyedik helyen tanyáznának. Ne feledjük, az első két csapat automatikusan feljut, a harmadik helyezett pedig osztályozót játszhat. A mostani harmadikak amúgy a budaörsiek, akik maximális VP-t értek el az ifik ellen. Viszont lőtávolságon belül van még a Melange is!

A Kaskad–Melange meccsen az éllovas elintézheti magának (no, meg a többieknek is), hogy Machó Györgyiék leszakadjanak az élbolytól, igaz, ebbe azért a „kávésoknak” is lesz beleszólásuk. Tamás Péteréknek pedig jó esélyük van tovább tapadni, esetleg be is előzni a jelenleg első helyezettet, ugyanis az Optimisták ellen fognak játszani.

1. leosztás

Az első parti megosztó lett, ugyanis a 3 szan kvázi fele-fele arányban teljesült, és csak Észak kezéből. Látszólag a felvevőnek van 1 pikk, idővel 2 kőr, 1 káró, valamint 4 treff ütése. Nyilván a felvevő a káró impasszra fog játszani, de semelyik impassz nem ül – persze, ha kitartóan hívogatja (és van is ideje), akkor lehet még egy káró ütése – kilences körbeengedése, kicsi a tízeshez, amelyeket megüt Kelet, de utána felmagasodik a dáma. Persze közben az ellenfél kétszer is hív – bár amennyiben pikkeket hív, ütnek kettőt, ami már soknak tűnik.

Double dummy alapján csak 8 ütés van benne, azaz az ellenjátékosok segítsége nélkül nem nagyon lehet hazavinni a gémet.