Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Vikor Dániel - 2015. október 16.

Pár parti a Bermuda-kupáról

Néhány szép partit szeretnék zárásként bemutatni. Egy nagyon szép parti a lengyel–angol elődöntőről:

Észak a pikk hatossal indult, Dél a királyt tette, Forrester kihagyta. A pikk nyolcas folytatást megütötte az ásszal, és kihívta a káró királyt, ezzel ütött. Most a káró tízest hívta, Észak ezt is átlépte, így ez is ütött. Most Forrester lejátszotta a treff ászt és királyt, majd kiadta treffel az ütést Dél dámájának. A pikk bubit Forrester megütötte a dámával, lehívta a treffjét, és ütésbe hozta a káró ásszal Északot, így a magas pikk lejátszása után kénytelen volt kőrt hívni. Forrester eltalálta a szín fekvést, kicsit tett az asztalról, így teljesítette a felvételt 400-ért.

Szerintem adta magát ez a kőr fekvés, mert ha a király az ász mögött lett volna, a lengyelek deblokkolják a pikket vagy a treffet és áthívnak a kőr ászon.

A másik asztalon Kalita a pikk négyessel indult. Dél királyát megütötte a felvevő az ásszal, és három menet káróval folytatta. Észak ütött, és pikkel jött. A felvevő megütötte a harmadik pikket, és kihívta a kőr tízest, amire a bubi és a dáma jött, Dél ütött a királlyal, lehívta a magas pikket és kiszállt kőrben. A felvevőnek ezt a kézben kellett ütnie, és az ellenvonal hozzájutott még egy treff ütéshez, így a felvétel egyet bukott. 50 pont és 10 IMP Angliának.

Egy másik partiban az angolok súlyos hibát követtek el a lengyelek elleni elődöntőben:

Az indító kijátszás a kőr bubi volt, Észak megütötte az ásszal, és folytatta a kőrt. Mivel a felvevő biztosan tudta, hogy nem ül a treff impassz, rájátszott a majdnem lehetetlenre: felment a kezébe az adu királlyal, lehívta a pikk dámát, lement az asztalra aduval, és három menet pikkre eldobta a treffjeit. Ehhez „csak” az kellett, hogy Északon dubló pikk bubi és dubló káró legyen, de így volt. Szép játék, 1370 pont.

A másik oldalon az angolok páros licittel mondtak 6 kárót, úgy, hogy Kelet itt is kulcslicitálta a treffet, de nem volt kontra. Ugyanúgy kőr bubi indítás volt, Észak ütött az ásszal, és folytatta a kőrt. Az angol felvevő sokat gondolkodott, majd megadta a treff impasszt, nem ült, –1, 16 IMP a lengyeleknek.

Tanulság, hogy ne kontrázz hívás irányítás miatt, ha te leszel az indító kijátszó!

Az utolsó parti a Bermuda-kupa döntőjében (Lengyelország–Svédország) történt.

Klukowski 3 káró indulására Upmark úgy döntött, hogy a passzos partner ellenére beleszól 3 kőrrel, de nem kellett volna: Keleten Gawrys a büntetés mellett döntött.

Nyugat a káró királlyal kezdett, amit a felvevő ellopott az asztalon, és a pikk dámát hívta, amivel ütött. Ezután kőrt hívott, amibe Kelet okosan kicsit tett, tudva, hogy a felvevő rövid kőrben. Így Nyugat üthetett a kőr dámával, és zseniálisan a treff bubira fordult, innen a felvevő már nem úszhatta meg –800 alatt.

A másik asztalon Délen Nowosadzki elindult gyenge 2-es kapcsolt indulással. Kelet ezt 2 szannal nyitotta ki, amire Nyugat 3 szant mondott, és ez lett a felvétel.

Dél a pikk négyessel kezdett, Észak dámáját a felvevő megütötte a királlyal, és a káró kilencest hívta. Dél betette az ászt, Észak a treff hetest dobta. Dél a kőr hetest hívta, az asztal kicsit tett, és a felvevő ütött az ásszal, és kihívta a pikk ötöst. Dél a pikk ászt tette, hogy a felvevő ne jusson az asztalra, és visszahívta a pikk kilencest, amire az asztal kárót, Észak a kőr ötöst tette, és a felvevő megütötte a bubival. Lehívta a treff ászt és királyt, majd kihívta a pikk ötöst, amit Dél, mivel nem akart végjátékba kerülni, kihagyott!

A felvevő most megpróbálkozott a treff tízessel, de Észak lehívta a kőr királyt, majd treffel visszaadta az ütést a felvevőnek, akinek ki kellett, még adnia egy kőrt. A felvétel így megbukott és 14 IMP-t hozott a lengyeleknek.

A felvevő jó úton járt, amikor így játszott, de elmulasztott egy kiváló lehetőséget. Amikor ütött a pikk bubival, ki kellett volna hívnia a treff tízest. Ezt Észak nem ütheti meg a dámával, mert akkor a treff bubi lemenet lenne az asztalra. De most Kelet lehív egy magas treff figurát, és kihívja az utolsó pikkjét. Ezt Dél nem ütheti meg, mert akkor le kell engednie a felvevőt az asztalra. A felvevő kis kőrt hív az asztal dámájához, ezt Északnak meg kell ütnie a királlyal, még ki tud szállni kőrrel, de a felvevő ezt megüti, visszaadja kőrrel az ütést, és Északnak már csak a treff dáma és kicsi van a kezében, úgyhogy meg kell adnia a felvevőnek a treff impasszt a teljesítésért.

Ez a gyönyörű játék is csak arra lett volna elég, hogy 5 IMP-re csökkentse a veszteségeket.

Azzal a szomorú megállapítással zárom a világbajnokság beszámolóját, hogy sajnos a magyar bridzs sport még mindig gyenge ahhoz, hogy csapatot kvalifikáljon a Bermuda-kupára, és szegény ahhoz, hogy elindíthasson (legalább) egy nyílt csapatot, így megint csak nézhettük az eseményeket.

Remélem, élveztétek a beszámolókat!