Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2015. november 19.

Az úgy történt – még mindig az OIMP-döntőről

Az idei OIMP-döntőjében ugyanazokat a leosztásokat játszotta az A- és a B-szuperdöntő 12-12 párja, összesen 44 partit. A 43. partira a B-döntőben már utcahosszal vezetett a Kolosi Tamás–Vida Mihály pár – de azért nem álltak le.

43. leosztás

Szóval a „gyenge” kéz vette fel a szlemet. Nem tisztázták, hogy az ugró közbeszólás után van-e transzfer. Több asztalon is Észak lekapta a káró ászt, és máris 12 ütés volt a zsákban. Persze, nyitott lapokkal Nyugat mindig tud teljesíteni. Treff vagy káró egyből töm, de a nyugalmas pikk indulásra a felvevő üt a királlyal, pikk ász, pikk lopást játszik, majd végighívja az asztali hét adut. Észak dönthet, hogy az utolsó három lapjában dubló treff királyt tart vagy leszinglizi azt – a jó szaglású vagy jó szemű felvevőnek már csak ki kell találnia a konkrét helyzetet. Ha Kelet a felvevő, a helyzet sokkal rosszabb – akár treff, akár káró az indulás, ez a beszorítás elvész. És valóban, ezúttal a gyilkos treff tízes (sorozat vagy belső sorozat teteje – lett az indulás. Vida Misi gyorsan beütött az ásszal, levett egy adut, és kis treffet hívott a bubi alól – Észak, akinek fogalma sem volt partnere treff lapszámáról, és ütés esetén abban sem volt biztos, hogy mit kellene legközelebb hívnia, gyorsan kicsit tett, és a felvétel máris hazaért.

Lehet, hogy mégis a jó kéz játszotta? Ha a hosszú kőr terül a dubló treff dámával, erre a villámgyors trükkre nem lett volna esélye.

Izgalom persze elsősorban a szlempartikban akadt. A Vida–Kolosi pár úgy nyerte meg a B-szuperdöntőt, hogy egyből az első partiban nagyszlemet vettek fel ellenük.

1. leosztás

A lejátszás sehol sem okozott gondot, de a licitben a mezőny több mint felének gondjai támadtak – az A- és B-szuperdöntő 12 Észak–Dél párjából csak öt mondott nagyszlemet. Problémát a gyenge szanos rendszer is okozhatott, de az 1 káró–1 kőr, majd később Észak kőremelése is elvihette a párokat a tutibbnak tetsző káró szlemtől.

Valahogy így kellett volna licitálni:

Észak              Dél

1 káró1                1 kőr2

1 szan              2 treff3

2 kőr               2 pikk4

2 szan5                4 káró6

4 kőr7                  4 pikk8

5 kőr9                  5 pikk10

6 treff11              7 káró12

1: Ez nálunk legalább négyes, de később úgyis kiderült volna.

2: 4-4-es káróval akár két káróval is folytathatnánk, de talán így jobban kiderül az elosztás

3: Kantar

4: Csak óvatosan a szlem felé – van-e pikk fogásod?

5: Van, de továbbra sincs invitfogadásom.

6: Káró ORKC

7: Tetszik az ötlet.

8: És hány ászod van?

9: Kettő meg az adu dáma

10: Van királyod?

11: 1 darab.

12: Az öt kőr ütés, öt káró egy lopással, két ász meg a barátunk királya