Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Lovagkereszttel tüntették ki Csepeli Miklóst

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatával tüntették ki Csepeli Miklóst. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Kásler Miklós miniszter a bridzs oktatását és népszerűsítését szolgáló több évtizedes, magas színvonalú tevékenysége elismeréseként adta át az állami elismerést Csepeli Miklós, az egykori Kandó Kálmán Főiskola nyugalmazott docense részére. (Csepeli Miklós átveszi kitüntetését Kásler Miklós minisztertől – Fotó: Emberi Erőforrások Minisztériuma)

„Természetesen nagyon örülök a kitüntetésnek, és annak is, hogy sokan gratuláltak, de igazából nem az én személyem miatt fontos ez a díj, hanem a bridzs miatt, mert ez is emeli a játék elismerését, rangját – mondta a nyolcvanadik születésnapját októberben ünneplő Csepeli Miklós. – Nagy élmény volt az átadás, az unokám kísért el az eseményre. Nemcsak előkelő, de bridzses helyszínen tartották, a Vigadóban, mondtam is az unokámnak, hogy itt rendezték az első világbajnokságot. Kérdezte, hogy részt vettem-e rajta… Egy évvel lecsúsztam róla, hiszen 1937-ben volt a világbajnokság. De hát tizenhét éves az unokám, ebben a korban másképp érzékeli az ember az időt. Pezsgőt azért a nagy eseményre való tekintettel kivételesen kaphatott pár pohárral, nagyszülői engedéllyel.”

Önéletrajz
A BME elvégzése, majd három év ipari és kereskedelmi gyakorlat után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Erősáramú Karán dolgoztam harminc éven át. Több jegyzetet írtam, a Gépészeti Szakcsoportot vezettem mint docens. Minisztériumi kitüntetéseket kaptam, de a legnagyobb elismerést számomra a hallgatók által javasolt „Kandó kiváló oktatója” cím jelentette. (Csepeli Miklós, illetve a bridzses tevékenységéért kapott lovagkeresztje)

Életpályámon a család és a munka mellett a versenybridzs is jelentős szerepet játszott. Sikereimet versenyeredményeimen kívül oktatási és írói tevékenységeimnek is köszönhetem. A háború után nehezen újraszülető játék népszerűsítése nem ment könnyen, mivel a bridzset sokáig úri passziónak, léha időtöltésnek tartották a hatalmon lévők. Idővel sikerült ezt a tévhitet eloszlatni. A bridzs az informatika csodálatos és játékos propagandistája, információkat kapunk, abból következtetéseket vonunk le, majd cselekszünk, méghozzá gyorsan. Talán nem véletlen, hogy a Microsoft támogatásával működik a legnépszerűbb online bridzs website, hiszen Bill Gates kedvenc időtöltése a bridzs.

Jelenleg főleg a bridzs oktatásával foglalkozom, elsősorban társasági játékosokkal. Sok kiváló emberrel kerültem kapcsolatba. Ők szakmai pályafutásukkal maradandót alkottak és alkotnak ma is. Közülük is kiemelkedik Vizi E. Szilveszter, aki korától függetlenül hat, alkot, gyarapít. De számtalan tevékenységében a bridzsjáték is helyet kap, mely kikapcsol, de ébren is tart.

Bridzspályafutásom főbb tevékenységei: magyar bajnoki címek (szám szerint tizenegy –  a szerk.), nemzetközi versenyeken, olimpián való részvétel, győzelmek és helyezések, tanfolyamok szervezése, oktatási anyagok készítése, ifjúsági és serdülő kapitányi teendők, elnökségi tagság, a Bridzsélet szövetségi szaklap főszerkesztője, szakcikkek évtizedeken át, Esti Hírlap-, Füles-bridzsrovatvezető harminc éven keresztül.
Csepeli Miklós

(A Bridzsélet a Mester 80. születésnapjának alkalmából interjúval jelentkezik októberben – a szerk.)