Itt tartunk – Csaló-e a Fisher–Schwartz pár?

Excusatio propter infirmitatem

A szerző szabadkozik, mert amit most elbeszélendő, büszke játékunk történetének nem legfelemelőbb eseménysora.

Kell-e megírni egy olyan történetet, amelynek a végét nem tudjuk ugyan, csak azt az egyet állíthatjuk biztosan, hogy nem a bridzs legszebb oldalát mutatja be? Talán meg kell írni, mert a tisztánlátás néha segít – ha nem is mindig gyógyít.

A szerző szabadkozik, mert írása nem lesz teljes.

Olyan mennyiségű információ zuhant néhány nap alatt az érdeklődőkre a bridgewinners.com portálon, hogy az amúgy kiváló honlap nem bírta a terhelést. Noha a betűvető ember olvasni szeret a legjobban, és mielőtt íráshoz fogna, igyekszik alaposan körbejárni a témát: nos, a teljesség ezúttal gyakorlatilag lehetetlen.

A szerző szabadkozik, mert a történetnek nem lesz vége.

A betűvető ember ismeri az in medias res technikát („Uram, a késemért jöttem!”), de ritkán fejez be egy történetet a közepén. Most mégis ez történik majd az olvasóval.

A szerző szabadkozik, mert az elfogulatlanság lehetetlen.

Az alábbiakban semleges beszámolóval kísérletezem. Ennek ellenére nem kizárt, hogy bizonyos mondatok, jelzők és igék az olvasó számára azt a képzetet keltik, hogy a szerzőnek is van véleménye. Ezt az alaptalan gyanúsítgatást ezúton kikérem magamnak. Az ügyvédeim készenlétben állnak.

A szerző szabadkozik mindazok előtt, akik mindent elolvastak és folyamatosan követik az eseményeket: számukra nem sok újdonságot tartalmaz majd ez az írás.

Ha fentieket megbocsátotta nekem a kedves olvasó, nos, akkor rátérhetünk a lényegre.

Már az is elképesztő volt, ahogy kezdődött…

A felvezetés

A 2015-ös Spingoldra Chicagóban került sor, augusztus 6. és 16. között. Az érdeklődők a bridgewinners.com-on követhették az eredményeket, ha az éjszakába nyúló meccseket nem volt erejük végignézni a BBO-n. A Spingold végeredményére tippelni is lehetett. Az eredmények és a tippverseny is nagy érdeklődést generáltak, tehát augusztus 17-én a szokásosnál is többen jártak az egyébként is forgalmas oldalon.

Ezt a napot választotta Mike Passell, hogy közzé tegyen egy rövid cikket valami egészen másról. Történt, hogy az év korábbi szakaszában megvádolták és megbüntették, mert (egy számára egyébként rossz partit követően), még mielőtt a másik asztalon lejátszhatták volna, a tokban akarva/akaratlanul átrendezte a lapokat, és ezzel „érvénytelenítette” a partit. Az összes résztvevő által elfogadott változat szerint, amikor letette maga mellé a tokot a földre (egyesek szerint mérgesen odavágta), kiesett egy lap, amelyet rossz helyre tett vissza. Az amerikai bridzsszövetség (az ACBL) egyebek között nehezményezte, hogy nem szólt az ellenfeleknek, nem szólt a tornavezetőnek, és saját elmondása szerint nem ellenőrizte, hogy mit csinált. Passell az írásában elismerte, hogy hibázott, de kikérte magának a szándékosság vádját.

A Bridgewinners olvasótábora szinte egy emberként állt mellé. A hozzászólók túlnyomó többsége kiemelte Passell feddhetetlen múltját, szerepét a bridzs népszerűsítésében stb. stb. stb. Ez a történet azonban nem róla szól.

Ez a történet részben Boye Brogelandról szól (aki sokszoros norvég válogatott, profi bridzsező és saját bridzsújságja van). Öt nappal később (22-én) hozzászólt a poszthoz. Nehezményezte, hogy a Passellénél sokkal fontosabb ügyekkel a bridzs szövetségek (amerikai, európai, világ) nem foglalkoznak. Leírta, hogy hiába keresi őket, hiába mutat fel bizonyítékokat, nem foglalkoznak vele. Itt, tehát egy egészen másik ügy sokszázadik posztjában jelentette be: „hamarosan olyan agyzsibbasztó történettel fogok előállni, amely még egy hollywoodi mozifilmben is szürreálisnak hatna”.

Nem meglepő módon a kommentelők követelni kezdték a részleteket. Borgeland azonban nem adta könnyen magát. Az érdeklődő látogatók kisebb-nagyobb intenzitással találgatták, hogy Boye mire is akar kilyukadni, de két napig nem történt semmi.

Robban a bomba

A bomba 2015. augusztus 24-én robbant.

Boye Brogeland, Allan Graves, Espen Lindqvist és Richie Schwartz bejelentették, hogy lemondanak a 2014-ben elért Spingold győzelmükről, mivel ezt az eredményt azzal a Lotan Fisher–Ron Schwartz párral közösen érték el, akikről meggyőződésük, hogy tisztességtelen eszközöket használnak (csalnak). Brogeland kommentárja szabad fordításban: „Ha valakinek a csapatában egy csaló pár játszik, úgy hiszem, vissza kell adnia, akármennyi mesterpontot, kiemelési jogot vagy címet is nyertek együtt. A Schwartz csapat (a fenti négy játékos) úgy döntött, hogy az előző két évben nyert valamennyi címüket visszaadják (egy Spingold, egy Reisiger és egy Jacoby-bajnokság). Hiszünk a tiszta játékban, és imádjuk a bridzset.”

A bridgewinners.com szerkesztősége, mielőtt kitette a posztot, telefonon kikérte a többi csapattag véleményét is, mely Graves szájából például így hangzott: „Teljes szívünkből támogatjuk ezt az akciót.”

A következő napokban követhetetlen mennyiségű komment zúdult az oldalra. Csak úgy örvénylett a sok mindentudás a posztokban.

A legtöbben a csapat bátorságát és tisztességességét emelték ki. Biztosak voltak benne, hogy a csapat tagjai a bridzs érdekében cselekedtek, és jól tették amit tettek. Mások nehezményezték, hogy bizonyítékok nélkül vádoltak meg két sikeres bridzsjátékost. Többen is szóvá tették, hogy nem elegáns azután vádaskodni, hogy a Schwartz csapat kikapott a Fisher–Schwartzot is sorai között tudó Cayne csapattól a Spingold elődöntőjében. És sokan találgattak, hogy mik lesznek a bizonyítékok.

Elmélet, módszertan, bizonyíték

Miközben a többség – érthetően – bizonyítékokat szeretett volna látni (egy részük kifejezte abbéli fenntartásait, hogy etikus-e nyilvánosságra hozott bizonyíték nélkül publikusan vádolni), néhányan nekiláttak annak a kérdésnek a kielemzéséhez, hogy hogyan lehetne meggyőző módon bizonyítani bármilyen jellegű csalást a bridzsben (a Fisher–Schwartz ügytől függetlenül, de annak apropóján).

Sok értelmes és kevésbé értelmes javaslat felmerült, még az ACBL-t is sikerült egy semmitmondó nyilatkozatra rábírni (rajta vagyunk az ügyön). Felmerült, hogy megfelelő elektronikus eszközök használhatóak lennének megelőzésre, de a tiltásuk is felmerült, a csalások egy részének kizárására. Ha nincs szkrín, látszik mindkét ellenfél, így könnyebb a viselkedésüket követni, a csalást kiszúrni, vetették fel mások. Vadhajtásként(?) egy klubjátékos arra hívta fel a figyelmet, hogy az iPhone-járól szabályozható nagyothalló készüléke tökéletesen alkalmas bármilyen információ észrevétlen továbbítására a beépített bluetooth segítségével. Az amerikai törvények azonban tiltják, hogy a segítséggel élők eszközeit bárhonnan kitiltsák (a néni például saját bevallása szerint egyáltalán semmit sem hall a készülék nélkül, viszont tökéletesen ért hozzá, hogy ha akarná, akkor a két asztallal arrébb ülő barátnője iPhone-ján keresztül hallgassa ami ott történik…).

A csalások felderítésére és leleplezésére a legalaposabb elemzést és módszertant Larry Cohen és Kit Woolsey adták – egymástól függetlenül.

Cohen a Schwartz csapat bejelentésének másnapján írt egy hosszú esszét. Szerinte a csalásokat egyáltalán nem nehéz leleplezni. Minden pletykákkal kezdődik. Hogy ez meg ez a pár túl sok mindent eltalál. Aztán a játékosok elkezdenek egymásnak nehezen megmagyarázható partikat elmesélni. Természetesen meg kell adni a lehetőséget a megvádolt játékosoknak, hogy értelmes bridzsérvekkel támasszák alá szokatlan, de mégis sikeres megoldásaikat. Ahogy Cohen fogalmaz: egy egyhetes versenyen minden sztár elkövet egy-két rettenetes hibát, de hogy ezek véletlenül sikeresek legyenek, nem túl valószínű. Ha egy világklasszis pár egy héten át 10-15 olyan döntést hoz, amelyre nincs elfogadható bridzsmagyarázat, és ezek a döntések mégis sikeresek, akkor ott valami nem stimmel. „Mondhatja azt valaki, hogy még mindig van 0,0001% esély arra, hogy ártatlanok, de ha a következő versenyen újra ugyanez történik, akkor ennek az esélye már csak 0,0001% x 0,0001%, ami a lehetetlenbe szorzódik” – írja Cohen. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ha valaki véletlenül beletalál valamibe, akkor azt meg kell hurcolni. Itt sokszoros bajnokokról, világsztárokról van szó, akiknek a bridzslogikától elrugaszkodó megoldásait meg kell tudniuk magyarázni. Cohen kiemeli, hogy nem a bridzsszövetségek hivatalnokai a megfelelő személyek erre. Ki kell választani egy feddhetetlen múltú top 100 játékosokból álló panelt. A jogászoknak pedig azt üzeni, hogy ne akadékoskodjanak, hanem találjanak megoldást. Legyen benne a versenyszabályzatban, hogy a játékosok a nevezéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen jellegű vizsgálatoknak vessék alá őket.

Kit Woolsey további két nappal később, augusztus 27-én írt egy cikket. Megközelítése a bizonyításra fókuszál. A német „doktorok” esetét hozza fel példának, ahol az ő módszertana segített a bizonyításban. Woolsey javaslatának azonban van egy sarkalatos pontja: nem csak arra vonatkozóan szükséges a feltételezés, hogy csalnak, hanem arra is, hogy milyen információt adnak át egymásnak? (Arról most még nincs szó, hogy miként.) Fel kell fedezni egy mintát, és utána bebizonyítani, hogy az a minta létezik. Amint a következőkből ez kiolvasható volt, nem sokan vették a fáradságot, hogy megértsék Woolsey javaslatának a lényegét. Ő ugyanis azt mondja, hogy nem lehet csak a „gyanús” partikat megnézni, ezek önmagukban semmit nem mondanak.

A Kit Woolsey módszer rövid összefoglalása: tegyük fel, hogy egy pár az indítókijátszásra vonatkozóan ad át információkat. Nézzük meg az összes olyan partit, ami rendelkezésünkre áll, és ahol a gyanús pár volt az indítókijátszó. (Lényeges: nem csak a gyanús partikat, hanem minél többet, válogatás nélkül.) Nézzük meg minden partinál, hogy milyen indítókijátszások logikusak, és nézzük meg, hogy az indítókijátszó partnerének mi volna vonzó. A parti érdektelen, ha az alábbi feltételek bármelyike fennáll:

– az indítókijátszó indulása megkérdőjelezhetetlen (pl. van egy AKQ vezetésű színe)

– az induló által logikusan választható, és a partnere által preferált szín is megegyezik

– az induló partnerének nincs preferált színe

Vagyis ahhoz, hogy egy partit megvizsgáljunk, a következőnek kell teljesülnie: az induló lapjából „A” szín választása lenne logikus, és a partnere lapjából „B” szín kérése a logikus. Ezekben a helyzetekben minél többször indul a pár a „B” színnel, annál valószínűbb, hogy csalnak.

Még egyszer a lényeg: nem csak a gyanús partikat kell megnézni. Mindet.

Boye következő lépése

Augusztus 28-án elérhetővé vált a bridgecheaters.com weboldal. A láthatóan sok energiával és igényességgel készített honlapon Boye Brogeland bemutatkozása és a weblappal kapcsolatos céljai olvashatók, valamint furcsa/gyanús partik nagy számban.

Mint utóbb kiderült, Boye lépése nagy merészség volt, mert nemcsak, hogy a kódot nem fejtette meg, de azt sem tudta, hogy milyen jellegű információk cserélnek gazdát.

Azok számára, akik addig is azt gondolták, hogy a Fisher–Schwartz páros csal, a bemutatott partik perdöntő bizonyítéknak hatottak. Mások számára inkább kétséget ébresztett: vajon Boye Brogeland tudja, hogy mit művel? Elég erős bizonyíték ez a néhány parti?

Kit Woolsey szerint nem. Az Ördög ügyvédje című írásában (augusztus 29.) ki is fejti, hogy miért nem. Minden egyes parti minden egyes megmozdulása mellé tud olyan bridzsindokot tenni, ami alátámasztja annak helyességét. A cikk legelején, és később több helyen is hangsúlyozza, hogy ő maga nem ért egyet azzal a megoldással, amit a megvádolt játékosok választanak egyik vagy másik helyzetben, sőt, rossz bridzsnek tartja, de könnyedén talál mellette is érvet. Nincs mintázat, nincs hipotézis, és nincs megvizsgálva az összes parti. A Woolsey módszer egyetlen pontjának sem felel meg a bemutatott anyag.

Gyanús partik hada

A Bridgewinners olvasói csak most indultak be igazán. Újabb és újabb partik, illetve gyűjtések kerültek napvilágra. Valamint videók, amelyeken a gyanúsított pár látható, amint gyanús partikat játszanak.

„A treffeket jelzik!” „A laperőt jelzik!” „Az indítókijátszás színét jelzik!” „A fitet jelzik!” „A szinglit jelzik!”

Az olvasók szörnyülködtek és hitetlenkedtek. Egy részük bizonyítottnak látott mindent, másik részük nem hitt el semmit. Forrongott a bizonytalanság.

Mindeközben a megvádoltak

Lotan Fisher elérhetetlenné tette a Facebook-oldalát és Ron Schwartz is eltűnt a nyilvánosság elől. Mielőtt tovább haladunk a történetben, jegyezzük meg, hogy nem egyszerű bridzsversenyzőkről van szó. Profikról, akik tudásuk (nem is kevés tudásuk) legjavát adták munkáltatóiknak, hogy közösen a legjobb eredményt érjék el. Két fiatalember, aki a bridzsre tette fel az életét, és akiknek az „ára” (bére) nagyban függ attól, hogy milyen sikereket érnek el. Amennyiben kiderül, hogy valóban csalók, úgy soha többé nem kapnak munkát ezen a piacon, gyakorlatilag elölről kell kezdeniük egzisztenciájuk felépítését.

A Brogeland által kirakott bizonyítékok megkérdőjelezhetők voltak. Fisher és Schwartz aktivizálták magukat. Ügyvédet fogadtak, augusztus 31-én Facebook-oldalaik életre keltek, és sajtóközleményt juttatták el a bridzsvilághoz. A közlemény lényege, hogy ártatlanok, együttműködnek minden eljárásban, amelynek során ezt bizonyítani tudják, valamint kártérítést követelnek, ha kell bíróság útján. Bejelentették továbbá, hogy ha kell, vállalják, hogy egy éven át nem játszanak egymással.

Szeptember másodikán ezt egy újabb közlemény követte, amelyben bejelentették, hogy Boye Brogeland részére felszólítást küldtek, amelyben rögzítik, hogy amennyiben nem teljesíti az alábbiakat, bírósághoz fordulnak: Boye Brogeland állítson le minden aktivitást, amely sérti Fisher és Schwartz érdekeit, zárja be a bridgecheaters.com honlapot, nyilvánosan vonja vissza állításait, nyilvánosan kérjen elnézést a megalapozatlan vádakért és fizessen egymillió amerikai dollár kártérítést.

És a bizonyíték…

Az óriási mennyiségű humánkapacitás, amelyet profi bridzsezők beleöltek a kód megfejtésébe, hamarosan eredményt hozott. Még szeptember másodikán Ishmael Del’Monte közölt egy hosszú cikket, amely azzal kezdődik, hogy Ola Per Cullin az Európa-bajnokság mérkőzéseinek elemzésével megfejtette a kódot (BBO-fájlok és videók is voltak ezekről a partikról). Del’Monte a feltételezést videókon ellenőrizte, és helyesnek találta.

Háromféle kódot fedeztek fel:

– Fisher és Schwartz mindig Észak–Délre ül, így a licit végeztével a tálca mozgatásával és azzal, ahogy a tokot visszahelyezik az asztalra, adnak egymásnak információt az indítókijátszásról. (Az átlökött tálca pikket kér, a tok középre helyezése kárót, ha a tokot úgy helyezik az asztalra, hogy az nem látszódik a szkrín túloldaláról az indítókijátszó számára, akkor az treff érdekeltséget jelent, végül, ha a tokot az asztal valamelyik szélére rakják, akkor az kőr indulást javasol. Ha az indítókijátszónak nincs igazi preferenciája, akkor nem nyúl a tálcához, és azt – némi várakozás után – az induló teszi el az asztalról.

– Licit közben a lassúság tagadja a fitet

– Licitközben a zajkeltés gyengeséget jelent (hangos ivás, köhögés, széktologatás stb.)

Sok videó áll rendelkezésre a tavalyi Európa Bajnokságról, és sokan (többek között Kit Woolsey is) sokféleképpen ellenőrizve helyesnek találták a feltételezést.

Következmények

A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy az Izraeli Bridzsszövetség és az Európa Bajnokságon nyertes izraeli csapat vajon mit lép a történtekre. Többen kérték, javasolták, hogy Izrael lépjen vissza az őszi világbajnokságtól, amit a válogatott tagjai meg is tettek. Kijelentették, hogy nem kívánnak úgy részt venni a világbajnokságon, hogy komoly a gyanú arra nézve, hogy egy csaló párral szerezték meg a részvétel jogát. Mindez nem jelenti azt, hogy meg lennének győződve a pár bűnösségéről, csupán arról van szó, hogy így látják helyesnek. Noha többen azonnal spekulálni/érvelni/vitázni kezdtek, hogy ki léphet a helyükre, történetünk szempontjából ez most nem igazán lényeges (egyébként Svédország válogatottja).

Hosszú hallgatás után megszólalt Jimmy Cayne is (aki a BBO-ról ismeri, annak JEC). Nyilatkozott arról, hogy nehéz szívvel, de ő is lemond a Fisher–Schwartz párral közösen megszerzett győzelmekről, amennyiben az ACBL szabályai ezt lehetővé teszik.

A bridgewinners.com nyilatkozatot tett közé, amelyben közlik, további csalások felderítéséhez nem kívánnak segítséget nyújtani. Vannak erre hivatalos szervek, amelyeknek az ilyen ügyek kezelése lenne a dolga. Ezt a konkrét esetet azért karolták fel, hogy megmutassák, lehet gyorsan és hatékonyan eljárni. A továbbiakban mindenkit arra kérnek, hogy a saját szövetségüknél intézzék az ehhez hasonló ügyeket, ahogy ez eddig is történt.

Az IBF megkezdte a vizsgálatot a két játékos ügyében. Egy hetet adtak a játékosoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e az IBF eljárását, vagy bírósághoz kívánnak fordulni inkább.

A legfrissebb kutatások szerint

Kit Woolsey nem hazudtolta meg önmagát. Szeptember 9-én kirakott egy hosszú elemzést a Spingold partijairól. Az elemzést azzal kezdi, hogy amikor Boye Brogeland a botrányt kirobbantotta, két feltételezéssel élt. Egyrészt, hogy Fisher és Schwartz a treff szín hosszúságát jelzik, másrészt a kőr szín „erejét”.

Woolsey módszertana nem változott, kiválasztotta a hipotézis szerint releváns partikat, és megvizsgálta őket. Mint leírta, egy ilyen feltételezést nagyon nehéz igazolni, hiszen nehéz megállapítani, hogy pontosan mikor és milyen gondolatmenetet segít az információ. Mindenesetre átnézte a partikat, és nem találta igazolhatónak a feltételezést. Ugyanakkor azt ő is érzékelte, hogy az ellenjáték során rendkívül sikeres a páros.

A partikat megvizsgálva feltűnt neki, hogy szokatlanul sokszor kerültek nehéz helyzetbe az ellenjáték korai szakaszában: az indulás színét folytassák vagy váltsanak? A következő lehetőség merült fel: az információcsere (akármi legyen is az), az első ütést követően történik, és abban nyújtanak egymásnak segítséget, hogy kell-e váltani, és ha igen, milyen színre.

Ez már olyan hipotézis, amelyre a Woolsey-féle módszertannal könnyen válasz adható – még ha a feltételezés nem is bizonyítható. Kiválogatta a releváns partikat: a gyanús pár ellenjátékot játszik, és korán ütésbe kerülnek. Abban a kérdésben, hogy melyek azok a partik, ahol automatikus az ellenjáték folytatása, úgy döntött, hogy elég, ha egyedül dönt. Kiszórta ezeket a partikat is. Azok a partik maradtak fenn a rostán, ahol az ellenjáték folytatása nem egyértelmű. 45 ilyen partit talált.

Ez után három panelt hívott össze profi játékosokból, és a következő kérdéseket tette fel nekik:

Első panel: mit hívnál most?

Második panel: mint az ütésben lévő partnere, ha lehetőséged lenne, milyen színt kérnél?

Harmadik panel: a partnered ezt és ezt a színt kéri, most mit hívsz?

Woolsey ezek után tovább szelektálta a partikat: kizárólag azok a partik a relevánsak, ahol a híváson lévő játékos A-t hívott volna, de a másik B-t kért, és erre a híváson lévő játékos B-t hívna. Igen ám, de egy panelben sosincs teljes egyetértés. Kellett húzni egy határt, és Woolsey úgy döntött, hogy B szín választásának negyven százalékpontos emelkedését tekint szignifikáns különbségnek. (Ha nagyon kicsit volt az adott szín népszerűsége eredetileg, de sokan választották volna utóbb, vagy „felmerült” már eredetileg is, de utóbb majdnem mindenki ezt választja – ezek szignifikáns különbségek.)

Woolsey az így megmaradt 26 partit nézte meg abból a szempontból, hogy a Fisher–Schwarz pár megtalálta-e a váltást, vagy sem.

Annak a színnek a népszerűsége a panelban, amelyre váltani kellett volna, egyéb információ hiányában átlagosan 23,3% volt. A Fisher–Schwartz pár 15-ször hívott jót a 26 partiban. Woolsey felkért egy matematikust, hogy értelmezze számára ezeket az adatokat. A matematikus véleménye az volt, hogy annak a valószínűsége, hogy a fenti adatok mellett a 26 partiból 15-ször jót válasszon valaki, 1:6000. Ez nem bizonyíték, mondja Kit Woolsey, csak nagyon erős utalás.

Woolseynak rendszeresen fel szokták tenni azt a kérdést, hogy ha egy pár csal, akkor miért nem oldja meg a többit is? Szerinte ennek három oka lehet. A híváson lévő játékos érezheti úgy, hogy lebukna, ha most a jó színt hívná, lehetséges az is, hogy felülbírálja a partnert, de a régebben lebukott csalókkal beszélgetve túlnyomó többségében mégis az történik, hogy a tiltott jelzés nem jut célba.

És még koránt sincs vége

Boye Brogeland szeptember 5-én ezt a kommentet fűzte az összes poszthoz, amely a témával foglalkozott: „»Ez nem a vége. Még csak nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdetnek a vége« – Winston Churchill. Soha nem lesz még egy ilyen alkalmunk arra, hogy megtisztítsuk a játékunkat. Most mindenkinek itt a lehetőség, hogy harcoljon a jóért, és azt tegye, amit kell. Csodálatos játékunk jövőjéért.

Ui: Maradjatok velünk – éppen a bridzs történelmét írjuk.”

Itt tartunk. Minden értelemben.