Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szilágyi László - 2024. január 1.

Ez a méreg, nem a ciánkáli – Óévi történet

Tessék gondolatban csatlakozni hozzám, Mirk Gábornak kibicelek egy mindössze kétleosztásos edzőmérkőzésen. Szemben vele Demeter Gábor, jobbra Bíró Laci, balra Fazakas Gergő. Ők négyen jó ideje csapattársak, de azért egy ilyen meccs nem lehet más, mint véresen komoly.

1. Kis lap, nagy lap

Ezzel a lappal manapság egyre többen indulnának 1 szannal, de Gábor – talán a gyenge dublóra való tekintettel  – 1 pikkel kezdte a licitet. Balra kontra, partnertől 4 pikk, és két passz után Gergő 5 treffet licitált, ezt Mirk Gábor nem túl nagy kockázatot vállalva megkontrázta. Káró hatos kezdés után az alábbi asztal terült:

Dél így okoskodott: ez a káró hatos biztosan szingli. QT6 birtokában más színnel kezdene a partner, T76 sem túl vonzó, dublóból pedig a nagyobbal indulunk a megállapodásunk szerint. Szóval a partner lopni tud majd, ha beütök az ásszal és visszahívom a színt. Azzal sem fog tudni megtéveszteni a furfangos felvevő, ha az első ütésbe nem a hetest adja.

Gergő valóban az első ütésbe a tízest tette, eddigre már Gábornak kész volt a terve: a káró nyolcassal – azaz kis lappal, Lavinthal – meglopatja a partnerét, a kőr folytatást üti az ásszal, és újabb káró lopás. Ezzel a felvevő el lesz vágva az asztaltól, mert a „fedetlen dubló” treff tízes arra azért jó, hogy a kilences ne legyen átmenet. Majd megszámoljuk, hogy a major színekben hányat ütünk, persze a két bukás már biztos.

A káró nyolcasra Nyugat a dámát tette, Észak lopott és... Pikket hívott, amire teljesült a felvétel:

Mirk: „Miért nem kőrt hívtál, nem láttad, hogy kis káróval lopattalak, az alacsonyabb rangú szín hívását kérve?”
Demeter: „Nem bizony. Én úgy láttam, hogy nagyot hívtál a nyolcas-hetes birtokában.
Mirk: „Ja, ha csak úgy nem...”

2. Szingli(?) király

Kelet 4 káróval kezdte a licitet, Gábor passzolt és Nyugat 5 káróra emelt, Észak pedig kontrázott.

Ez a kontra nyilván általános laperőt ígért teljesen függetlenül az esetleges aduütésektől. Dél káró színe is azt sugallta, hogy itt „klasszikus” információs kontráról van szó ezért 6(!) pikket mondott. Káró hetes kezdés után az asztalt látva a helyzet nem tűnt túl reményt keltőnek:

Ha csak nem történik valami csoda – azaz nem szingli a kőr király –, a teljesítés a pikk király helyzetén múlik, hiszen a kéz három kárója lelopható és egy kőrt el lehet dobni a treff királyra. Mirk Gábor azonban talált egy olyan játékot, ami teljesítési esélyt nyújt arra az esetre is, ha a nemes színű királyok – a várakozásnak megfelelően – Nyugatnál vannak. Íme:

1. Káró lopás
2. Treff ász
3. Treff király, kézből kőr dobás
4. Treff lopás
5. Káró lopás
6. Treff lopás, Kelet is ad!
7. Káró lopás

Sikeres elimináció. Most már a pikk impassz mellőzésével ki lehet adni a második adut Nyugatnak, aki – ha a reményeink szerint elfogyott az aduja – kénytelen lesz az osztott kőr villába hívni. Ennek megfelelően Gábor az asztalról kis adut kért, és előre kikészítette az ászt. Kelet a királyt adta!

– Veletek nem lehet játszani! – bosszankodott Gábor. – A legszebb tervemet tettétek tönkre ezzel a hülye szingli pikk királlyal.
– Ne bosszankodj! – vigasztaltam. – Képzeld, hogy ha a másik szinglije lett volna a király, akkor hogy éreznéd magad a felvétel elbukása után!
– Na, az is igaz – válaszolta nevetve.