Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Púza László
2009. december 24.

Karácsonyi ajándék a negyedik dimenzióból

Évekkel ezelőtt játszottam az alábbi partit. Dél helyén 1 pikkel indultam. Nyugat passza után Észak 3 szanja erős háromszínű lapot ígért, minimum négyes pikk-kel. Kelet 4 szannal lépett be mindkét minort mutatva. Kulcslicitsorozat után 7 pikkig jutottunk.
Szalay György
2009. december 20.

Édes mostoha II.

Az ígéret szép szó: a 90 leosztásos selejtezővel természetesen nem ért véget az Országos IMP bajnokság, még 45 leosztás (15x3) várt a döntőbe jutott 16 párra. Mint az írás első részében említetettük, az első két kiírástól eltérően - vélhetően kényelmi okokból - eltörölték az "egymás elleni" hozott pontokat, így az 1. és a 16. pár között kevesebb, mint két gémnyi különbség volt, ami valljuk be: nem sok.
Varga István
2009. december 18.

Egy érdektelen parti

Az idei MP bajnokságon ismét Kisgyörgy Lajossal játszom, ezúttal az I/B. osztályban. A második nap talán legérdektelenebb partija a 4. számú leosztás volt.
Púza László
2009. december 17.

Egy szép megoldás, ami többet érdemelt volna, mint egy pontot

Valamikor a régi szép időkben, amikor még autója senkinek sem volt, az egész társaság együtt sétált a Kőris utcától a Két-medvéig, közben folyt a partimesélés. Hiányzik. Talán ezt tudja pótolni ez az oldal. Közkinccsé teszek egy leosztást, és az asztalnál elhangzott elemzést. Nagy élmény volt, érdemes volt aznap játszani.
Szalay György
2009. december 14.

Szürök évadja II.

Mivel a legutóbbi írás leosztásai közül a II. osztályból származó váltotta ki a legtöbb hozzászólást, most is kezdjük ezzel.
Szilágyi László
2009. december 10.

Trüffel

Éjszakánként szarvasgomba után kutató Golden retriever kutyának álmodom magam. Aztán felébredek és olyan bridzsjátszmákat keresek, amik nem kevésbé ritkán fordulnak elő mint a fent említett finomság....
Szalay György
2009. december 8.

Szürök évadja

Szürök évadja, avagy: a legkisebb is számít A csapatbajnokság, majd az országos IMP-bajnokság lezárultával elkezdődött a perfekcionisták (rövid) szezonja, az MP (lánykori nevén: Mitchell) bajnokság. Hétről hétre visszatérünk erre, 1-2 érdekesebb leosztás bemutatásával.
Szalay György
2009. december 7.

Édes mostoha I.

A „nagy” magyar bajnokságok sorában új gyermek az Országos IMP bajnokság (OIMP). Az új gyermek egyben mostoha is, hiszen a nagy testvérrel (az évtizedek óta hagyományos MP-bajnokság) ellentétben itt nincsenek (pénz)díjak, a szervezés is eléggé ad hoc, valamint a versenyformához elengedhetetlen magasabb leosztásszám is hiányzik.
Hajdu Péter
2009. november 29.

Aki kibic akar lenni...

Bernstein egy tv-előadásban említette, hogy Beethoven nem tartozott a legnagyobb dallamkitalálók közé. Schuberttel, például, nem lehet egy napon említeni. Ennek ellenére a VII. szimfónia második tétele, amelynek dallama meglehetősen egyszerű, a világ legszebb zenéi közé tartozik. Mintha minden egyes hangot telefonon diktáltak volna „odaföntről”.
Szalay György
2009. november 25.

Amikor a pénzt osztják

„Money round”, azaz pénzkanyar. Az angolszász sportzsargonban (nyilván lóversenyes alapokon) az utolsó fordulót hívják így. Az irányított sorsolás miatt idén a két legesélyesebb csapat, a Gamax (Homonnay – Winkler, Lakatos – Nikolits) és a Dumbovich (Dumbovich – Gotthard, Gulyás – Kotányi B. – Szabó Cs. – Szalay) éppen az utolsó fordulóban csapott össze.