Kezdőoldal

Negreanuval versenyen először 2016-ban Villánykövesden játszottam. Autóval utaztunk Budapestről. Először Budaörs tájékán kérdezte meg, hogy ott lesznek-e a törpék, mondtam, hogy nem tudom. Innentől kezdve úgy 35-40 kilométerenként újra és újra előkerült a téma, végül mikor már feltűntek Villánykövesd hívogató fehér pincéi, könnyelmű ígéretet tettem:
– Tudod mit? Ha jól játszol, biztos ott lesznek!

A kőr nyolcassal indultam, gyenge színből a legnagyobb nélkülözhető. A felvevő ütött az asztal királyával, kézbe jött a káró ásszal, és a treff bubit hívta, dáma, ász. Treff tízessel kézbe, újabb kárók a végtelenségig. Negreanu egyre nehezebben talált eldobni való lapot a kezében, pedig még csak a negyedik kárónál jártunk. Nyilván elfelejtette, hogy a felvevő az első ütésbe a kőr bubit tette, így ennek a színnek a tartása nem fontos a számunkra, hiszen a tizenharmadik ütésért játszunk. Még a treffjét eldobta útközben, én meg nagyon drukkoltam, hogy ne szinglizze le a pikket, mert ha a felvevőnél van a szín dámája, amit majd a kőr ász után hívni fog, akkor hiába teszem rá a királyt, mert bármekkora pikk marad a kézben, az nagyobb, mint az én kettesem. Még az asztal kis pikkje is nagyobb az enyémnél, ezért el is határoztam, hogy ha a fent vázolt módon fog folyni a játék, akkor nem fedem a pikk dámát. Végül nem lett persze semmi baj, ugyanazt a nyilvánvaló tizenkét ütést vitték, mint a legtöbb asztalon. A figyelmetlen ellenjáték miatt viszont kissé ideges lettem.
– Na majdnem itt jártak a törpék! Óriási mázlink volt, hogy dáma-bubi vezetésű pikked volt, és nem bubi-tízes. Majdnem hamis impasszvédő beszorítás áldozatai lettünk. Majdnem megőszültem.
– De hát én láttam, hogy dámám van. Nyugi, Syl.
– Jó-jó, csak folyton a törpéket emlegetted.

Dél aduval kezdett, a felvevő ütött a királlyal, majd ásszal, de nem hívta a harmadik kárót, hanem inkább két magas treffet, sőt furcsa módon még egy magas treffet, amibe Negreanu még furcsább módon nem lopott be. Ezeket csak a történeti hűség kedvéért írom, a harmadik treff után a felvevő mégis leaduzott, szóval visszakanyarodtunk oda, mintha rögtön leaduzott volna, és hívná a sok magas treffet.

Rossz reflextől vezérelten leszingliztem a pikk bubit, hogy három kőrt tarthassak, és ezzel jó nagy bajba sodortam magunkat!

A felvevő kőrt hívott, Dél a dámát tette. Féltem, hogy Negreanu nem számolta pontosan a kőröket, és nem meri hívni az ászt, nehogy magas legyen az asztal bubija. Szóval tudtam, hogy kőrt lenne jó hívni de nem üthettem át a dámát, hogy én hívjak kőrt, mert akkor tényleg felmagasodott volta az asztalon a bubi. Tudtam, hogy baj lesz, ha Negreanu pikket hív, de az kérdés volt, hogy jó-e, ha én hívom. A pikk hatoson múlt minden! Ha azt a kártyát a felvevőnek osztották, akkor kísérteties módon (és az én segítségemmel) előáll az a bizonyos hamis impasszvédő beszorítás, ha nem, akkor én hívhatok pikket.

Számolni kezdtem. Egyiküknél a pikk hatos van, másikuknál az ötös. Pénzfeldobás? Semmi esetre!
Eredetileg Délen három kis pikk volt, Keleten egy. Tehát 75 százalékos valószínűséggel Negreanunak osztották a hatost, és átüthetem a kőrt, hogy pikket hívjak. Ez nagyon szép buktatási esély, de van-e jobb? Milyen valószínűséggel hív a partner kőrt, ha ütni hagyom. Gyorsan kellett számolnom, végül az jött ki, hogy az utóbbi esély 75,4148 százalék, persze kerekítve, úgyhogy tettem egy kis kőrt, vártunk négy percet, majd megjelent az asztalon a kőr ász!
– Te, Syl, megjelentek a törpék, láttad?
– Igen, a pikk hatosra gondolsz, ugye?
– Arra hát, de te rosszul dobtál, hogyhogy mégis megjelentek, nem erről volt szó!
– Neg, először is, bemondták a cserét. Másodszor is, ne szemtelenkedj. Harmadszor is, nem azt mondtam, hogy akkor jönnek, ha én jól játszom, hanem azt, hogy amikor te. Te pedig jól játszottál.