Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bódis Gyula - 2015. július 14.

Nevezési díjkedvezmények, külön verseny az IBBF-en

Mint arról már korábban írtunk, gőzerővel folyik az idei IBBF szervezése július 21-26. közötti időpontra. Célunk, hogy minden lehetséges eszközzel növeljük ennek a korábban rangos és nagy versenynek fényét. Ezért is választottuk ismét a Gellért Szállót helyszínként. Minden reményünk megvan arra, hogy növelni tudjuk a külföldi résztvevők számát.

Ugyanakkor, ez mégiscsak egy magyarországi verseny. Növelni szeretnénk a hazai versenyzők számát is. Ami a nevezési díjakat illeti: mint azt már korábban írtuk, a nevezési díjat nem emeltük a tavalyihoz képest. Természetesen az 50%-os ifjúsági kedvezmény is marad.

 

További tervezett kedvezmények:

Amennyiben

o    egy nevező r tagjainak – az 2014. év végi Élő mesterpont lista alapján – összesen kevesebb, mint 1600 mesterpontja van,

o    illetve csapat esetén a csapat tagjainak – az 2014. év végi Élő mesterpont lista alapján – összesen kevesebb, mint 3200 mesterpontja van,

nevezési díj kedvezményre jogosultak.

 

A nevezési kedvezmény mértéke:

o    Budapesti pár esetén 30%

o    vidéki pár esetén 40%

 

Ezen túlmenően – megfelelő létszám esetén –, a fenti követelményeknek megfelelő párok és csapatok között versenyszámonként – azokon belül – egy külön verseny is zajlik majd. A legjobb helyezést elérő egység minden versenyformában különdíjat kap _pénzdíj, ami megegyezik az utolsó „normál” pénzdíj összegével és így mindenképp nagyobb, mint a „normál” nevezési díj_. Ifjúsági korú _U26_ egység is jogosult a különdíjra, ha egyébként a fentiekben leírtaknak megfelel. A külön díjazás feltétele, hogy

o    páros versenyek esetén 10 párnál több ilyen nevező pár legyen

o    csapatverseny esetén: 5 csapatnál több ilyen nevező csapat legyen.

Amennyiben egy ilyen pár vagy csapat egyébként is pénzdíjra jogosult, a számára kedvezőbb díjat kapja.

 

Vidéki versenyzők a verseny helyszínétől 200 méterre lévő Baross Gábor Kollégiumban tudnak szállást foglalni.

Kontakt: Varró Ferencné, Tel: 36 1 4634158 vagy 20- 5658110, email: potyi54@freemail.hu

A foglalásnál kérjük, hivatkozzatok a Gellértben tartandó IBBF-versenyre.

 

Ha valaki úgy érzi, hogy csak anyagi okai vannak a távolmaradásának, megfelelő indok esetén egyéni kedvezményre is van lehetősége, melyet Bódis Gyulának jelezhet a  bodis@visoft.hu email címen.