Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. június 2.

IMP-bajnokság: remekelő Eb-válogatottak

A június 16-án kezdődő budapesti Európa-bajnokságra tavaly összeálló Kemény György–Szalka Tamás pár nyerte az IMP-bajnokságot az I/A osztályban. A friss bajnok a nyolcfordulós sorozat nagy részében az elsők között állt. A második az Eb-n a szeniorválogatottat erősítő Szappanos Géza és a női válogatott nem játszó kapitánya, Kelen Károly lett, a harmadik helyen pedig a szintén a nyílt Eb-válogatottban játszó Dumbovich Miklós–Winkler Gábor pár végzett. (A bajnokok és az ezüstérmesek, balról: Kemény György, Szalka Tamás, Szappanos Géza, Kelen Károly – fotók: Szetei Zsolt)

Jól szerepelt még a szeniorválogatottból Jakab Sándor és Kovács Mihály, Csepeli Miklóssal alkotott triójuk a hatodik helyen zárt, Gál Péter Gellér Jánossal nyolcadik lett, a nyílt válogatottból Szilágyi László Zöld Ferenc partnereként pedig kilencedik.

Az I/B-ben az utolsó két játéknapon nagyot finiselő Fazakas Gergely–Surányi Marcell pár végzett az első helyen, a Honyek András–Szentandrási Gergely pár második, a Fris Miklós–Kovács Gergely pár harmadik lett. Feljutott még az I/A-ba Hegyi András–Lévai Ferenc páros és a Hittmann László–Lukácsi László–Szolnay Botond trió. (Az első helyezettek az I/B-ben, balról: Fazakas Gergely, Surányi Marcell)

A II. osztályt a Nagy István–Papp Csaba pár nyerte, ezzel egyenesen az I/A-ba jutott. Jövőre az I/B-ben játszhat a második Ormay Éva–Ormay György, a harmadik Jalsovszky Pál–Nádasi Tibor, valamint a Riesz Bíbor–Horváth István és a Kaderják Levente–Molnár László párok.

A III. osztályban a szinte végig élen álló Marczona Mariann–Minarik Attila pár lett a bajnok és jutott fel egyből az I/B-be. II. osztályú indulásra jogosult jövőre a mögöttük végző négy pár, sorrendben: Erdős Tibor–Szalma József, Burian Fendall–Vatai József, Budai László–Fodor Dániel, Négyesi György–Tölgyesi Eszter.

A IV. osztály bajnokságát a fordulók óta élen álló Fehér Krisztina–Kovács Erzsébet páros nyerte meg, ők jutottak fel a II. osztályba. Jövőre az III. osztályban játszhat a mögöttük végző Szabó Lajos–Szigeti György, Lovas A. György–Szokoly Gyula és Fazekas Márta–Tibor Tamás párok.


További cikkek ebben a témában