Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Magyar Ádám - 2015. december 9.

Halad a budapesti Eb szervezése

Hétfőn és kedden Budapesten járt az EBL négyfős delegációja, hogy megnézzék, hogy áll a nyári EB szervezése. Megtekintették a helyszínt, a Groupama Arénát, és több tárgyalást is folytattak a szervezőkkel. Kedd este pedig a versenyteremet is meglátogatták.

Hétfőn a Groupama Arénában kezdte a delegáció a napot (Yves Aubry, az EBL elnöke, valamint Harsányi József, Eitan Levy és Jan Kamras, az EBL végrehajtó bizottságának tagjai). Megnézték az összes rendelkezésünkre áll helyiséget, és elkezdték őket gondolatban berendezni, mivel az Eb-hez nemcsak a játéktér, hanem rengeteg kiszolgálóhelyiség (osztószoba, vugraph, irodák, bulletin szerkesztőség, és még sok egyéb) is tartozik. Hétfő délután a delegáció meglátogatta a lehetséges szálláshelyeket.

Kedden a Park Teniszklubban a magyar szervezőbizottsággal beszélték át a teendőket. A magyar szervezést Szetei Zsolt irányítja majd, ő fogja kialakítani azt a kis csapatot, amelyik az összes feladatot kiosztja, elvégzi és ellenőrzi majd. Az EBL számítása szerint pontosan 52 magyar munkatársra lesz szükség (zsűrik, recepciósok, osztók, BBO-operátorok, stb.), így mindenki kódnevet fog kapni: a főszervező a pikk ász lesz, a legkisebb közreműködő pedig a treff kettes.Természetesen bárki, aki bármilyen módon szeretne részt venni az EB lebonyolításában, azt szívesen látjuk, jelentkezni Szetei Zsoltnál lehet.

Elkészült már az Eb logóterve (köszönjük, Fischer Brigitta!). Ez még csak terv, de a madár (csirke? veréb?) tetszett mindenkinek, bár a felirat szinte biztos másképpen lesz elhelyezve, ezen Brigi dolgozik még (csakúgy mint a licitrendszerén az Eb-re).

Szóval így állunk. Sok tervünk van még, például Kuttner György és csapata egy helyszíni Ottlik-kiállításon dolgozik, és remélhetőleg a városban egy egyelőre nagyon titkos helyen magyar vugraph lesz, ahol magyar nyelven közvetítjük valamelyik csapatunk mérkőzését. Ha van további ötleted, vagy úgy érzed, tudsz bármilyen munkában segíteni, szívesen látunk, jelentkezz!


További cikkek ebben a témában