Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. június 16.

Remek kezdés! – Eb 2016 1. nap

Jól kezdte a nyílt válogatott az Európa-bajnokságot a Groupama Arénában, és négy fordulót követően az ötödik helyen áll a 37 csapat versenyében. A női párosversenyen két magyar pár indult, itt a női csapatversenyben is érdekelt Fischer Brigitta és Ormay Krisztina kiváló kezdés után 51 százalékkal a középmezőny elején foglal helyet a selejtezők félidejében.

Nyílt csapatverseny
Az első ellenféllel, Romániával szembeni mérkőzésen jó darabig csak a magyar válogatott gyűjtötte a pontokat, 25–0 után aztán egy jó szlemmel magára talált az ellenfél, még a vezetést is átvette, de az utolsó két partinak köszönhetően végül sikerült jelentős különbséggel megnyerni a meccset.

Izlandtól forulatos mérkőzésen kis különbségű vereséget szenvedett a csapat, Németországot viszont megverte.

Skócia ellen nagyon ment a magyar négyesnek, mindössze két nagyobb írása volt az ellenfélnek, így kiütés lett a vége, ezzel pedig feljött a csapat az ötödik helyre a 37 csapatos mezőnyben, tehát a verseny kilencedénél világbajnokságot érő helyen állnak a fiúk! Vezetnek a horvátok, a mieink hátránya az élen állóhoz képest valamivel több mint 8 pont. Az első nap utáni állás itt található.

Folytatás Törökország ellen 10 órától, a magyarok minden meccsét a továbbiakban is közvetíti a BBO.

Az 1. nap magyar eredményei
Románia–Magyarország 5,82–14,18
(Hegedűs–Szilágyi, Dumbovich–Winkler)

Magyarország–Izland 9,09–10,91
(Hegedűs–Szilágyi, Dumbovich–Winkler)

Magyarország–Németország 12,29–8,71
(Kemény–Szalka, Dumbovich–Winkler)

Skócia–Magyarország1,34–18,66
(Kemény–Szalka, Hegedűs–Szilágyi)

Értékel a kapitány
Talyigás Péter: „Nagyon jó a hangulat. Hibák, rosszul sikerült döntések persze vannak, mikor nincsenek?, főleg ilyen erősségű mezőnyben képtelenség 64 partit lejátszani rossz húzás nélkül, de mindenki látja, mit akart a másik, a másik hibáját nem is hozták szóba a fiúk, legföljebb a magukét. Egymásból merítenek erőt, és ezt nagyon jó látni.

Az első két napra előre eldöntöttem, hogy ki mikor játszik, később majd mindig átbeszéljük. A második napon is két meccset játszik Tamás és Gyuri, a többiek hármat-hármat. Az a menetrend, hogy az utolsó forduló előtti szünetben gyors csapatértekezletet tartunk, akkor beszéljük meg a másnapi versenyt.

Én nem ülök be kibicelni, Winkler külön kérte ezt, és a többiek se kérték, hogy üljek be, csak zavarna abban a kalitkában plusz egy szuszogó ember, nem kellek oda. Talán majd, ha nem BBO-s meccset játszunk, kibicelek. Ide-oda kapcsolgatok a két terem között a BBO-n a meccsek alatt, és nagyon szorítok a fiúknak.”

A második nap menetrendje
10.00 Törökország–Magyarország
13.20 Norvégia–Magyarország
16.00 Csehország–Magyarország
18.40 Fehéroroszország–Magyarország

Női párosverseny
Két magyar páros versenyzik a 61 tagú mezőnyben. A női csapatversenyen is szereplő Fischer Brigitta–Ormay Krisztina pár az első etapot követően a harmadik helyen áll, a napot 51 százalékkal a 24. helyen fejezte be. A Böszörményi Katalin–Szabados Julianna pár 47,15 százalékkal a 48. Az első nap utáni állás itt található.

Pénteken a selejtező második napja következik, szombaton lesz a döntő. Vasárnap a női és a szeniorcsapatok is elkezdik az Európa-bajnokságot.


További cikkek ebben a témában