Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalka Tamás - 2016. május 5.

Reflektorfényben a treff szín – berlini nemzetközi csapatverseny

Múlt héten péntektől vasárnapig rendezték a hagyományosan erős mezőnyű berlini csapatversenyt. A magyar színeket a budapesti Eb-re készülő nyílt csapat két párja, Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Kemény György–Szalka Tamás képviselte. A versenyen 57 csapat indult, mi végig az élmezőnyben voltunk, végül a harmadik helyet szereztük meg. Két érdekes partit hoztam a versenyről, mindkettő a treff szín kezelésén dőlt el.

10. forduló, 12. leosztás

A nyílt teremben:

Zárt terem:

Az 1. asztalon játszottunk, az ellenfél az akkor vezető, végül mögöttünk a negyedik helyen végző Flora & Friends volt, szerintem a mezőny egyik legerősebb csapata, mi a második helyen álltunk ekkor, hét fordulóval a vége előtt.

Nálunk a Kelet által licitált káró színben indultak, a kettessel. Mivel a két káró lelopásához nincs közlekedés, a kőr mariázs szöktetésében láttam az esélyt a teljesítésre. A kőr hívást ütöttem a királlyal, pikket hívtam vissza. Ezt Nyugat ütötte a királlyal, és folytatta az adut. Kelet a pikk ász után kőrrel átadta az ütést a partnerének, aki meghívta a harmadik adut. Ezt a kezemben ütöttem.

Most dönteni kellett a treff szín kezeléséről. Mivel Keletnek hosszú a kárója, a treff hosszúság Nyugatnál várható. Ezért a dámát hívtam és két pikk és egy kőr mellett egy treffet kiadva a felvétel teljesült. (Ha Kelet elmegy az adu hívásba az ásszal, és hármat aduznak, kézben kell venni, és ismét kőrt hívni, utána a legjobb káró hívásra a kőrre le kell dobni az utolsó kárót és treffet jól kezelni. Ha Kelet az adu ász után kárót hív, a teljesítés nem egyszerű – megint adut hívunk és Nyugat visszahívja az adut. Ezt kézben ütjük, és el kell találni, milyen játékkal ne adjunk ki treffet.)

A másik asztalon Dumbovich érthető módon a szingli treffjével indult. Winkler kicsit tett, ütött a kézi hetes. Innen látszólag nagyon sima a parti, hiszen a felvevő maximum egy treffet tud kiadni. Azonban az adu hívásba Dumbovich elment az ásszal, a kőr ásszal átadta ütést Winklernek, ő pedig a szellemes treff tízest hívta!

Ennek hatására a felvevő megingott, és – Dumbovich harmadik királyától félve – beütött az ásszal, így a treff lopás mellett kiadta a treff királyt is: egy bukás.

17. forduló, 18. leosztás

Az utolsó forduló előtt visszacsúsztunk a 7. helyre, a 4. asztalon játszottunk az Era csapat ellen.

A nyílt teremben:

Nyugat véleményem szerint erősen alálicitálta lapját. A passzív kőr indulást választottam, az ellenfél kicsit kalandos játékkal tizenegyet ütött.

A zárt teremben hosszabb licitmenet volt:

Az 5 kőr Exclusion ászkérdés volt, a 6 treff jelentése 2 ász az 5-ből adu dáma nélkül.

A kőr dáma indulást Dumbovich ellopta, kettőt aduzott a kézben végezve, kiderült a rossz adu elosztás. A licit és a hosszú adu alapján várható volt Észak rövid treffje, és Dumbovich nem hibázott: a treff színt a bubi hívásával kezdte, 12 ütés.

A verseny nagyon jól szervezett, kellemes hangulatú és jó színvonalú volt, nekünk sokat segített az Eb-re való felkészülésben. Ami engem illet, a versenyen az ellenfelek 6 kőrje ellen voltam a leghatékonyabb: ellenünk háromszor volt ez a felvétel, ebből kétszer adu ász-királyom volt, és nem hibáztam el a licitet…


További cikkek ebben a témában