Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szvitacs István - 2016. január 17.

Ki mer és ki nyer? – 53. Mecsek Kupa, Pécs

Idén, az új év első napjának péntekre esése miatt, a hagyományos évindító csapat- és párosverseny, a Mecsek Kupa január 7–10. között volt – immár 53. alkalommal. A helyszín, mint az eddigi versenyek többségében, ismét a patinás pécsi Palatinus Hotel volt, amelynek Bartók Béláról elnevezett gyönyörű díszterme ezúttal is nagyszerű körülményeket kínált a versenyzőknek a kulturált szórakozáshoz.

Sajnos, mint ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a verseny iránti érdeklődés ezen hagyományosan népszerű versenyen is csökkent, amit jól mutat, hogy a csapatversenyen mindössze 11 csapat, míg a párosversenyen csupán 34 pár vett részt. És sajnálatos módon nemcsak a fiatalabb korosztályból, az idősebbek közül is sok meghatározó játékos nem látogatott el a versenyre. Talán éppen ezért kell külön is kiemelnünk két olyan hölgyjátékos, Bari Istvánné Marika és Dulánszky Mária részvételét, akik már az első Mecsek Kupán is játszottak.

A csapatversenyt több mint meggyőző fölénnyel nyerte a Czímer Csaba, Gál Péter, Gellér János, Kuttner György összetételű Galim csapat, a párosversenyen a fiatal Honyek András–Vikor Attila páros győzött. (A páros győztesei: Vikor Attila a kupával, mellette Honyek András)

A párosversenyen szép számmal akadt olyan leosztás, amely a játékosok bridzstudásán kívül azok kockázatvállaló (vagy inkább -tűrő) képességét is erősen próbára tette. Álljon itt szemléltetés gyanánt az első forduló 27. partija, ahol az előbb elmondottak miatt rendkívül változatos eredmények születtek.

Partneremmel, Decleva Lászlóval, Kelet–Nyugat vonalon ültünk.

A licit a következő képen zajlott:

Te, kedves olvasó, mit licitálsz Észak lapjával?

Mielőtt válaszolnál, nézzük meg, hogy (látszólag) mit tud Észak a licitből? Tekintettel az azonos szkórhelyzetre nagyon valószínű, hogy Dél hetes kőrrel indult, így Kelet–Nyugat vonalon a kőr valahol „biztosan” szingli vagy sikén. Négy pikk birtokában, továbbá az intenzív színösszemelést hallva, Észak szinte „biztos” lehet abban, hogy Délnek sikén a pikkje. Ezen „információk” birtokában Észak könnyen juthat arra a következtetésre, hogy Kelet–Nyugat 6 pikkjét a jég sem veri el, tehát érdemes azt 7 kőrrel lementeni.

És ez történt az asztalunknál! Észak 7 kőrt mondott...

...ami 1100-ért bukott.

A licitet nem óhajtom bővebben kommentálni, hiszen azt mindannyian látjuk, hogy az asztalnál két erősen kockáztató típusú játékos is ült, Dél és Nyugat! A licitjeikből sugárzó „információkat” Észak és Kelet is komolyan vette, s így jutott a licit szinte pillanatok alatt 6 pikkig!

Van azonban ennek a partinak egy megszívlelendő tanulsága. Ha az asztal mellett mindkét vonal kockáztat, csak egyiküknél lesz igaz az a régi közmondás, miszerint „Aki mer, az nyer!”.