Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2016. szeptember 5.

Hollandia a győztes – Bridzsolimpia Wroclawban

Két magyar válogatott indul a wroclawi bridzsolimpián, a nyílt csapat a Dumbovich Miklós–Szilágyi László, Gulyás Dániel–Kotányi Balázs, Hegedűs Gál–Szegedi Balázs, a vegyes csapat a Fischer Brigitta–Bódis Gyula, Mezei Katalin–Honti László összeállításban ül asztalhoz. A négy csapatverseny aranyérmeit leosztották maguk között a hollandok és amerikaiak, mindketten kettőt nyertek, a házigazda lengyelek világbajnok nyílt csapata bronzéremmel zárt.

Hollandia az olimpiai bajnok (IX. 17.)
A nyílt csapatverseny döntőjében Hollandia mind a hat szegmens végén vezetett. Az első nap végén csak pár pontos előnye volt, de az utolsó 16 partira már harmincpontos különbséggel fordult rá a két csapat. Érdekes módon Monaco pár olyan partiban sem kockáztatott a végén, amikor úgy tűnt, talán lehet értelme, hogy eltűnjön a nagy különbség, persze a játékosok az asztalnál meccs közben nem látják az állást, így nem tudhatják, hogy kell-e még egyáltalán a pont vagy már jól állnak. Monaco nem állt jól, olykor ugyan megközelítette az ellenfelet, de befognia nem sikerült, így 155–134-re nyerve a végig vezető Hollandia lett az olimpiai bajnok. A bronzmeccsen a lengyelek legyőzték a spanyolokat.

A hollandok megnyerték a vegyes csapatok versenyét is, itt két remek befejező szegmenssel fordították meg a döntőt az oroszok ellen. A másik két csapatversenyben az Egyesült Államok győzött, a nők között simán, a szenioroknál valamivel szorosabb versenyben verték megaz amerikaiak a franciákat.

Pedig közel volt (IX. 15.)
A félidőben még nagy hátrányban lévő Monaco egy lendületes rohammal fordított Spanyolország ellen a nyílt csapatverseny elődöntőjének negyedik 16-os szegmensében, az utolsó előttiben viszont a spanyolok csináltak a 10 IMP-s mínuszból 10 IMP-s pluszt. A végére maradt még egy (pár) csavar: oda-, majd visszafordult a meccs, mígnem Monaco egyenlített. Hat parti maradt. Kettőben Monaco írt összesen 6 IMP-t, a másik oldal nem tudott pontot szerezni, így ha jelentéktelen előnnyel is, de Monaco jutott döntőbe.

A másik elődöntő csütörtöki első etapjában a hollandok verték meg nagyon a lengyeleket, és mivel a félidőben is már ők vezettek, nem sok remény maradt a fordításra. Hazai pálya ide, tavalyi Bermuda-kupa-győzelem oda, nem tudtak a lengyelek csodát tenni, így Monaco Hollandiával játszik pénteken és szombaton a döntőben.

A nőknél Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz, a szenioroknál az Egyesült Államok és Franciaország dönt arról, ki lép a magyarok örökébe, a vegyes csapatoknál a hollandok vagy az oroszok lehetnek a befutók.

Sajnos a vegyes párosok versenyében, hiába álltak sokáig jól, végül egyik magyar párnak sem sikerült az A-döntőbe jutás. Pedig az A-középdöntő utolsó, tizedik fordulója előtt is még mindketten a továbbjutást érő legjobb 22-ben voltak, a viszont végén a Mezei–Honti pár éppen csak lemaradva az A-döntőről 23. lett, a Fischer–Bódis páros pedig 29.-ként zárt, így pénteken és szombaton mindketten a B-döntőben fejezhetik be az olimpiát.

Jól állnak a magyar vegyes párok (IX. 14.)
A nyolcaddöntős csillaghullásra nyugodtabb negyeddöntők következtek a nyílt versenyben, a négy közé már csak európai válogatottak jutottak, Spanyolország Monacóval, Lengyelország Hollandiával játszik a döntőért.

A szerdai első félidőben a spanyolok jelentős, a hollandok kisebb előnyt építettek, de egyik meccs sem lefutott. A nőknél Kína–Egyesült Államok, Franciaország–Skócia, a szenioroknál Egyesült Államok–Dánia, Franciaország–Tajvan, a vegyes csapatok között Hollandia–Bulgária, Egyesült Államok–Oroszország elődöntők futnak.

A csapatversenyekből kiesők párosversenyeken vezethetnek le Wroclawban, a vegyes párosok kilencven páros mezőnyében a Fischer Brigitta–Bódis Gyula, Mezei Katalin–Honti László páros indult, és mindkettő bejutott az 54 páros A-középdöntőbe. Itt öt forduló után, tehát féltávnál nagyon jól áll mindkét magyar egység, hiszen Brigiék az ötödik, Katiék a kilencedik helyen fordultak. Csütörtökön fejeződik be a középdöntő, a 26-os döntőt pénteken és szombaton játsszák, az A-középdöntőből 22 pár jut az A-döntőbe, a B-ből négy, a döntőben helyezések után járó pontjóváírás nem lesz, tehát tiszta lappal indul mindenki.

Meglepetések hétvégéje (IX. 11.)
A magyar vegyes csapat Hollandia elleni végjátéka nem hozott fordulatot a nyolcaddöntőben, végül 235–87-re győzött az ellenfél, így a 16 között estünk ki.

A nyílt versenyben csillaghullás volt. Új-Zéland szép kis előnyt épített az friss Európa-bajnok franciák ellen szombaton, a különbség ugyan csökkent a harmadik harmadban, de a kiwik jutottak tovább. A mi csoportunkban remeklő spanyolok búcsúztatták az amerikaiakat, Monaco Ausztria fölötti győzelme nem keltene különösebb megütközést, ha nem láttuk volna, hogy az osztrákok hogy dominálnak a csoportunkban. Kanada pedig a második napon jó hajrával fordított és nyert Olaszország ellen. A hollandok, az angolok és a svédek győzelme megfelel a várakozásnak.

Alighanem ennyi volt (IX. 10.)
A 15. helyen továbbjutó magyar vegyes csapat az alapszakaszt élen záró Hollandia ellen játssza a nyolcaddöntőt. De talán inkább a múlt idő a helyt álló, mert úgy tűnik, a hat szegmensesre kiírt párharc már az első napon, négyszer 16 parti után eldőlt.

Az ellenfél az első két etapban egyaránt 50 IMP-t szerzett, a mienk előbb 28-at, aztán pedig csak kettőt. A nap végére 70-ről 143-ra nőtt a különbség (195–52), ez pedig 32 leosztással a vége előtt már akkora, amivel felmerül, hogy nem játssza végig a hátrányban lévő együttes a meccset.

A címvédő szeniorválogatott nem indult el Wroclawban, a nyílt válogatott az utolsó napokban – az Eb-hez hasonlóan – betegség miatt volt kénytelen változtatni felállásán, az olimpián aztán nem tudott a legjobb 16 közé kerülni. Ez sikerült ugyan a vegyes csapatunknak, de alighanem itt az út vége, a magyarok számára befejeződött a wroclawi bridzsolimpia.

Vegyes eredmény (IX. 9.)
Bár a nyílt csapat mindkét zárónapi mérkőzését megnyerte, nem volt esélye kiharcolni a továbbjutást, jelentős különbséggel maradt le végül a folytatásról, csoportjában a kilencedik helyen zárt. (A magyar nyílt válogatott: Hegedűs Gál, Kotányi Balázs, Gulyás Dániel, Szegedi Balázs, Dumbovich Miklós, Szilágyi László, Talyigás Péter nem játszó kaptány)

Az írek ellen szép győzelmet aratott a csapat, ezen is múlt az ő kiesésük, az osztrákokat pedig minimális különbséggel sikerült felülmúlni. Leginkább talán azon múlhatott az olimpia, hogy a kis csapatokat nem tudtuk nagy különbséggel legyőzni.

A magyar nyílt csapat pénteki eredményei
Magyarország–Írország 14,60–5,40
Magyarország–Ausztria 10,31–9,69

A magyar párok cross IMP-s teljesítménye a csoportkörben (IMP/leosztás):
Hegedűs–Szegedi (192 leosztás) 0,24
Dumbovich–Szilágyi (160 leosztás) 0,16
Gulyás–Kotányi (160 leosztás) –0,01

A vegyes csapat nagy hajrát vágott ki, az utolsó két napon játszott hét mérkőzéséből hatot megnyert, így a 15. helyen simán meglett a 16 közé kerülés a 23 csapatos mezőnyben. (A magyar vegyes válogatott: Mezei Katalin, Bódis Gyula, Fischer Brigitta, Honti László)

Az egyelőre nem világos, hogy megy a párosítás a nyolcaddöntőben, ha a helyezések szerint párosítják a csapatokat, akkor 15.-ként nyilván a második franciák ellen ül asztalhoz szombaton tíz órakor a magyar vegyes csapat. A 16 között két nap alatt hat 16 leosztásos etapot játszik a mezőny.

A magyar vegyes csapat pénteki eredményei
Magyarország–Új-Zéland 16,91–3,09
Magyarország–Egyesült Államok 13,45–6,55
Magyarország–India 12,01–8,99

A magyar párok cross IMP-s teljesítménye a csoportkörben (IMP/leosztás):
Mezei–Honti (264 leosztás) –0,01
Fischer–Bódis (264 leosztás) –0,49

Innen még meg lehet? (IX. 8.)
Eddigi legnagyobb győzelmét aratta a nyílt csapat Wroclawban, mégsem lehetünk elégedettek a csütörtöki történésekkel. A csoportunkban utolsó előtti Bangladesh ellen nagy győzelemben reménykedtünk, kis vereség lett belőle. Az Emírségekkel szemben végre kijött a lépés, de sajnos Egyiptom ellenében nagy zakóba szaladtunk bele.

A legjobb hatodik továbbra is a magyarok csoportjában van, ezt a helyet lehet reálisan megcélozni. A kilencedik helyen állunk, Írország, Dánia és Új-Zéland 13 ponttal van előttünk, valószínűleg őket hármójukat kéne megelőzni a hatodik helyért. Pénteken épp az írek ellen kezdünk, ez abból a szempontból kedvező, hogy tőlük pontokat tudunk elvenni, egy nagy győzelemmel meg is előzhetjük óket. Aztán az éllovas Ausztria következik. Amúgy is presztízsmeccs, bízzunk benne, hogy lesz tétje. Itt a záró nap előtti állás.

A magyar nyílt csapat csütörtöki eredményei
Bangladesh–Magyarország 11,76–8,24
Magyarország–Egyesült Arab Emírségek 19,77–0,31
Egyiptom–Magyarország 16,42–3,58

A magyar nyílt csapat pénteki programja
10.30 Írország
14.00 Ausztria

Vegyes csapatunknak is Írország az egyik riválisa a továbbjutásért folyó csatában. A csapatnak talán ez volt az eddigi legjobb napja, ezzel megőrizte esélyét a 16 közé kerülésre. 19.-ként várják a magyarok az utolsó három fordulót, pár pontra vannak előttük a 16. írekig bezárólag a vetélytársak, hátulról aligha jöhet valaki, és a körmérkőzés zárónapján a középmezőnyben álló ellenfelek jönnek szembe. Szóval nem rosszak az esélyek, legalábbis könnyebbnek ígérkezik, mint a nyílt csapat előtt álló feladat. Az állás itt található.

A magyar vegyes csapat csütörtöki eredményei
Magyarország–Olaszország 17,56–2,44
Japán–Magyarország 13,18–6,82
Magyarország–Dánia 12,90–7,10
Magyarország–Anglia 12,01–8,99

A magyar vegyes csapat pénteki programja
10.00 Új-Zéland
12.15 Egyesült Államok
15.00 India

Most kell meghúzni! (IX. 7.)
Öt vereség után győzött a nyílt válogatott, de igazából a vereségek között volt talán nagyobb öröm, mint a szerda esti sikerben. A keddi holtpontot követően szerdán az igen kemény hollandok következtek, a BBO adta meccset (csütörtökön nem szereplünk a közvetítés programjában). Elfogadható vereség lett a vége, amit nehéz lehet feldolgozni az az, hogy két, innen nézve érthetetlen hiba okozta a vereséget. Ha az egyik nincs, magyar győzelem születik, ha egyik sincs, akkor jelentős különbséggel nyerünk. A hiba persze mindig benne van a bridzsben, azért kár, mert ezek a hibák ilyen szintű játékosoktól rövidzárlatnak tűnnek. Még ez is előfordul a legjobbakkal, csak aztán nehéz egy nagy sóhajtás után úgy folytatni, mintha mi sem történt volna.

Mondjuk a jó versenybridzsező egyik ismérve, hogy hamar lezárja az előző partit, az előző meccset. A hollandok elleni korrekt eredmény után Új-Zéland sem ígérkezett kis falatnak, gyakorlatilag döntetlen lett. A 15. helyen álló Guadeloupe ellen zártuk a napot, itt jó esély mutatkozott rá, hogy jelentősen közelítünk a továbbjutó helyekhez, győztünk is, a tizedik helyről előre is léptünk egyet, de San Marino után az eddigi másik kicsit sem sikerült lemészárolni. Nem a vér hiányzik, hanem a pont.

A csütörtöki a legkönnyebb nap számunkra az ellenfelek tekintetében, az Egyesült Arab Emírségek áll a hármasból a legjobb helyen a maga 12. helyével. Most kell belehúzni, a körmérkőzés zárónapján a most hatodik Írország és első Ausztria ellen nehezebb lesz. Elvileg. Baj nincs, mert bár az ötödik húsz pontra van, a hatodik Írország csak 12-re, a három csoportból a legjobb hatodik jut tovább, és az most pár pont különbséggel a mi hatodikunk. Csak még nem mi.

A magyar nyílt csapat szerdai eredményei
Hollandia–Magyarország 11,76–8,24
Új-Zéland–Magyarország 10,31–9,69
Magyarország–Guadeloupe 13,75–6,25

A magyar nyílt csapat csütörtöki programja
10.30 Bangladesh
14.00 Egyesült Arab Emírségek
16.50 Egyiptom

A magyar vegyes válogatott a reggeli kimaradással és a svédek fölött aratott szép győzelmével feljött a még éppen továbbjutást érő 16. helyre, aztán viszont szögbe lépett. A hollandok elleni nagy vereség (egy IMP-t sem írtunk) után még 17. volt a csapat, most viszont már csak huszadik. A csütörtök is kemény menetnek ígérkezik, de még van remény a visszakapaszkodásra

A magyar vegyes csapat szerdai eredményei
Magyarország–Svédország 15,15–4,85
Hollandia–Magyarország 18,54–1,46
Oroszország–Magyarország 19,24–0,76

A magyar vegyes csapat csütörtöki programja
10.00 Olaszország
12.15 Japán
15.00 Dánia
17.15 Anglia

Holtpont (IX. 6.)
Három keddi mérkőzéséből egyet sem nyert meg a magyar nyílt válogatott, de legalább nem voltak nagy különbségűek a vereségek. Bár hét helyet lecsúszva a tizedik a csapat, a negyedik kevesebb mint 7 VP-re van. Jó volt a napban, hogy megint láthattuk a BBO-n a fiúkat, kár, hogy a kínaiak ellen nem sikerült a meccs második fele. Ma is egyenletes volt a terhelés, mindhárom pár 32 leosztást játszott. Gyorsan át kell esni a holtponton. Innen folytatjuk.

A BBO közvetíti a magyarok hollandok elleni szerdai mérkőzését.

A magyar nyílt csapat keddi eredményei
Kanada–Magyarország 12,55–7,45
Litvánia–Magyarország 10,20–9,80
Kína–Magyarország 15,74–4,26

A magyar nyílt csapat szerdai programja
10.30 Hollandia
14.00  Új-Zéland
16.50 Guadeloupe

A vegyes csapat továbbra is vegyes eredményeket hoz, kedden felváltva vesztett és győzött, sajnos Bulgária ellen becsúszott egy nullás meccs is. Így is csak 4,2 VP-re van a 16., még éppen továbbjutást érő hely, a csapat a 18. helyről vág neki az utolsó 11 fordulónak, ami nekünk igazából csak tíz, hiszen szerda reggel kimaradók vagyunk.

A magyar vegyes csapat keddi eredményei
Törökország–Magyarország 17,24–2,76
Magyarország–Kína 12,01–8,99
Bulgária–Magyarország 20,00–0,00
Magyarország–Írország 17,56–2,44

A magyar vegyes csapat szerdai programja
12.15 Svédország
15.00 Hollandia
17.15 Oroszország

Belehúztak a magyarok (IX. 5.)
Svédország, Dánia, San Marino – jól hangzik, hogy San Marinónál jobban megverte első két ellenfelét a csapat? Bizony, két ilyen erős válogatott ellen a 16 és a 14 IMP-s győzelem nem szorul magyarázatra, a továbbra is csoportutolsó harmadik hétfői ellenféllel szemben viszont lendületből igazán összejöhetett volna az elért 12 IMP-s különbségnél nagyobb. San Marino több IMP-t szerzett ellenünk, mint előtte a másik két csapat együtt.

Ezzel együtt is elégedettek lehetnek a fiúk a hétfői eredményükkel, már csak azért is, mert a nyitó nap utáni hetedik helyről előre jöttek a mezőnytől meglépő osztrákok és a mieinket eddig egyedül legyőző spanyolok mögé a harmadik helyre.

A svédeket jó utolsó tíz partival Gulyás–Kotányi, Hegedűs–Szegedi összeállításban győzte le a csapat, a dánok elleni meccsre a Dumbovich–Szilágyi pár váltotta Gulyásékat, itt is, ott is potyogtak a pontok, a meccs az utolsó előtti partiban dőlt el: Hegedűsék a nyílt teremben bemondtak egy belső szűrökkel kitömött nagyszlemet bellben, a dánok a zárt teremben csak 12 ütésre vállalkoztak. Mindhárom magyar pár két mérkőzést játszott. San Marino ellen 15–0-s lett két parti után az állás ide, utána viszont ráijesztettek a futó szkór előtt izguló magyar drukkerekre a San Marinó-iak, mert három kövér és két kisebb írással fordítottak és elhúztak, de aztán a második nyolcasban újra errefelé vándorolt a pontok zöme.

Hat forduló után, túl az alapszakasz harmadán tehát a harmadik helyen áll a csapat.

A BBO a 16.50-kor kezdődő, Kína elleni meccset közvetíti.

A magyar nyílt csapat hétfői eredményei
Magyarország–Svédország 14,18–5,82
Magyarország–Dánia 13,75–6,25
Magyarország–San Marino 13,28–6,72

A magyar nyílt csapat keddi programja
10.30 Kanada
14.00 Litvánia
16.50 Kína

A vegyes csapat a rossz első nap után Németország ellen megszerezte első győzelmét a versenyen, majd Brazíliával szemben a másodikat is. A Tajvan elleni összecsapáson mindkét oldal 9 IMP-t írt, a döntetlen után az Emírségek csapata ellen viszont nem várt, nagy különbségű zakó következett, ezzel huszadik a magyar négyes.

A magyar vegyes csapat hétfői eredményei
Magyarország–Németország 12,90–7,10
Magyarország–Brazília 15,15–4,85
Magyarország–Tajvan 10,00–10,00
Egyesült Arab Emírségek–Magyarország 16,55–3,45

A magyar vegyes csapat keddi programja
10.00 Törökország
12.15 Kína
15.00 Bulgária
17.15 Írország

Biztató kezdés a nyílt versenyen (IX. 4.)
Katar visszalépésével nyílt válogatottunk ellenfél nélkül maradt az első fordulóban. A mezőnyt három csoportba osztották, mi a C-csoportban kaptunk helyet, a cél a 17 csapat közül az első ötbe jutni a 16 leosztásos körmérkőzés végén. Elég a nyolcaddöntőhöz a hatodik hely is, ha azt jobb eredménnyel szerezzük meg a másik két csoport hatodikjánál.

A második fordulóban Skócia ellen villámrajtot vett a csapat, az ellenfél két partiban tudott írni összesen csupán 6 IMP-t, és mivel a magyar oldalon négy nagy írás is volt a meccs közepén, nagy győzelemmel indított Gulyás–Kotányi és Hegedűs–Szegedi.

A második meccsen Gulyásék helyére a Dumbovich–Szilágyi pár ült be, és fordulatos mérkőzésen a jobban hajrázó spanyolok nyertek 43–23 IMP-re, ezzel pedig az élre álltak. A magyar csapat a hetedik helyről folytatja az első nap után. A második napon két kemény és egy gyöngébb ellenfél következik. Sajnos egyik hétfői magyar meccs sem szerepel a BBO programjában.

A magyar nyílt csapat vasárnapi eredményei
Magyarország–Skócia 18,77–1,23
Spanyolország–Magyarország 15–5

A magyar nyílt csapat hétfői programja
10.30 Svédország
14.00 Dánia
16.50 San Marino

A vegyes csapatok mezőnye 23 válogatottból áll, itt 12 leosztásos körmérkőzést rendeznek. A magyarok nagyon kemény ellenfelekkel kezdtek, és egyelőre nem sikerült nyerniük, négy fordulót követően a 20. helyen állnak. A második nap könnyebbnek ígérkezik.

A magyar vegyes csapat vasárnapi eredményei
Lengyelország–Magyarország 18,66–1,34
Franciaország–Magyarország 14,22–5,78
Izrael–Magyarország 15,58–4,42
Ausztrália–Magyarország 12,01–7,99

A magyar vegyes csapat hétfői programja
10.00 Németország
12.15 Brazília
15.00 Tajvan
17.15 Egyesült Arab Emírségek

Értékel a kapitány
Talyigás Péter: „A nyílt csapat könnyű ellenfelekkel kezdhetett volna, ha az első ellenfél – Katar – végül nem mondja le a szereplést. Ezzel azonban nem sikerült megzavarni a sikerre éhes csapatot, nekifutásból lecsaptuk a jobb sorsa érdemes skót válogatottat. Ha valamire, egy ilyen meccsre lehet azt mondani, hogy minden működött. A frissen összeálló Dumbovich–Szilágyi pár a harmadik fordulóban szállt harcba, egyelőre ők éhesek maradtak, mert a spanyolok ellen nehéz meccsen kikaptunk. A küzdelmi helyzetekben rendre megvertek minket, és hiába volt két nagy gémírásunk, később megint ők oldották meg a nehéz partikat. Hetedik helyen folytatjuk, a hangulat kitűnő.

A vegyes csapat nem is kaphatott volna ennél nehezebb sorsolást az első napra. A három legerősebb európai bridzsnemzet után az addigra már vezető Ausztrália következett. Sajnos ezeket a mérkőzéseket nem sikerült megúszni. Hétfő reggel a nyomás nem csökken, Németország következik. Ezt követően valamivel könnyebb meccsek lesznek, reméljük, sikerül a gödörből is kimászni majd.”