Kezdőoldal

Akárhogy is szeretnénk, a bridzs (eddig) nem a XXI. század sportja. Még azt is tudjuk, hogy miért: ahhoz, hogy élvezetessé váljon, sok energiát kell belefektetni. Többet, mint amennyit egy videojáték, egy társas játék vagy akár a sakk igényel ahhoz, hogy élvezetes legyen. Nehézség az is, hogy párokban játszunk. Nehéz belevágni egyedül, márpedig olyan korban élünk, ahol több az izolált ember, mint korábban bármikor. De ti, akik ezeket a sorokat olvassátok, megtettétek mindezt, és tudjátok, hogy megérte!

Mindannyian érezzük, hogy ha lassan is, de következetesen fogy a játékosok száma budapesti bajnokságainkról. Már második éve nem tudunk indítani harmadosztályt. Lényeges ez, hiszen a szövetség rengeteg pénzt költ annak érdekében, hogy Budapesten versenytermet tartson fenn. Mi van a lassú kopás háttérben? Annyi lenne az egész, hogy öregszünk? Vagy a Covid által megtépázott játékoskedv nem tud visszatérni? Mi van még? Min tudunk javítani, mi az amibe bele kell törődnünk? Milyen feladatok következnek mindebből az elnökség számára, és mi az, amin együtt, a közösségnek kell változtatnia?

Néhány nappal ezelőtt Talyigás Péter idézte Kodály Zoltán híres mondását a Facebookon: Legyen a bridzs mindenkié! Nekem erről eszembe jutott más híres emberek néhány olyan szintén közismert mondata, amelyek a bridzsről szólnak, és mára már szinte szállóigévé váltak.

Egyik sporttársunk megosztott egy beszélgetést a Facebookon arról, hogy a ChatGPT mivel indult volna egy felvétel ellen tizenhárom lapból. A beszélgetős robot kedvesen javasolt egy kártyát, ami nem volt a játékostársunk kezében. A kísérlet – fogalmazzunk így – nem zárult sikerrel. Ami nem is csoda, hiszen a ChatGPT nem erre való. Ezt a chatbotot beszélgetésre fejlesztették, és abban általában egészen kiváló.

A szövetség gazdasági helyzetéről, kereteiről, terveiről ritkán nyilatkozunk meg a széles publikum előtt. A tagegyesületek bármikor betekintést kérhetnek a gazdálkodás részleteibe, illetve éves mérleg elfogadó közgyűlésen részletesebb beszámolót is kapnak, ugyanakkor „a nap végén”, Kedves Sporttársak, a díjakat ti fizetitek, sokan közületek már hosszú évtizedek óta. Számos sporttárs pedig a díjfizetés mellett nagyon sok szabadidejét áldozza közösségi munkára, hogy hozzájáruljon a bridzstársadalom „üzemeltetéséhez”. Ezért nem lehet elégszer köszönetet mondani nekik!

2021-ben jelent meg a kanadai Master Point Press kiadásában Jan Eric Larsson könyve, amelynek sokatmondó címe: Good, Better, Best – A Comparison of Bridge Bidding System and Conventions by Computer Simulation (Magyarul: Jó, jobb, Legjobb – Licitrendszerek és konvenciók összehasonlítása számítógépes szimulációval.) Larsson könyvét érdekes, tanulságos, sőt, kifejezetten hasznos olvasmánynak tartom – annak ellenére, hogy véleményem szerint a vizsgálat hagy még kívánnivalót maga után.

Bő egy évnyi intenzív és széles körű ingatlanpiaci kutakodás után sikerült megállapodni és 5 évre szerződést kötni a Récsei Center nevű zuglói (a Puskás Stadion Keleti pályaudvar felőli oldalában elhelyezkedő) kis bevásárlóközpont első emeletén egy 427 négyzetméteres versenyterem állandó bérlésére. Az épületnek történelme van, műemléki védettség alatt áll (nemzetközi ranglistás méretű olyan csarnokszerkezet, amely nem oszlopokon áll). A szomszédban találhatók a jégkorong, jégkorcsolya és kerékpáros utánpótlás és felnőtt edzőközpontok, közelben található a Sportok Háza, rengeteg sportági szakszövetség központja. Új otthonunk egyrészről a publikum szeme előtt lesz, másrészről lokációjában a sport vérkeringés egyik pesti centrumába kerül. Bízunk benne, hogy ez jó hatással lesz a sportágfejlesztési, népszerűsítési terveink eredményességére a következő években.

Hittük is, meg nem is... Hisszük is, meg nem is... Bánki Zoltán, életének 68. évében, 2021. július 3-án elhagyta világunkat. Gyászoljuk klubtársunkat, aki több mint 25 évig erősítette egyesületünket.

Nem tudom, hogy kezdjem el. Pontosabban van egy ötletem, mocorog a fejemben egy mondat, de nagyon klisészerűen hat. Az ember sokszor gondol ilyesmit, aztán mindig kiderül, hogy nem így van… De most mégis le merem írni. Szóval, Kocsis Jóskát egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Szerintem aki ismerte, mindenki szerette. És nagyon rosszul esik, hogy ezt most már múlt időben kellett leírnom.

Egy korábbi cikkben már értekeztem a KOLIBRI-projekt tavaszi online oktatásának szakmai tapasztalatairól, most megteszem ugyanezt a nyári időszakkal kapcsolatban. Ekkor ugyanis a Palatinus Klubban elkezdhettünk a diákokkal élőben is foglalkozni. Arra is figyelmet fordítottunk, hogy azon diákjaink is le legyenek kötve, akik földrajzi okokból nem tehetik meg, hogy sokszor velünk legyenek (Kolozsváron, illetve Németországban élnek). A tapasztalatokat az első alkalomtól (június 26.), a tatabányai versenyig (augusztus 16.) összegzem.