Steve

2016. szeptember 16-án meghalt Szabó István, alias Steve, az Interface csapat kapitánya. Már évek óta súlyos betegséggel küzdött, eddig bírta. (A fotón Steve világos ingben felvevő Monoszlón a születésnapján 2007-ben, mellette Szilágyi László – köszönet a képért Meggyesi Évának, a nyitó oldali portréért pedig Pronk Dénesnek, az Interface munkatársának)

Nekem hosszú ideje volt csapattársam, bár egy párban nagyon ritkán játszottunk. Az első közös játékunk viszont hepienddel zárult: a Bódis–Szalay párral játszva megnyertük az Ecosoft Kupa csapatversenyét Balatonföldváron.

Sok dolog kötött össze minket. Először is, mindketten Újpesten laktunk. Másodszor, mindketten nagy sportrajongók voltunk. Harmadszor, nagyon hasonlóan gondolkodtunk hazánk közállapotairól. Negyedszer, és ez már tényleg nem gyakori eset, mindkettőnk felesége Sárospatakon élt korábban, illetve az enyém még most is. A két család ismerte is egymást. Maga Pisti is Patakon járt középiskolába.

És még egy dolog: az én Tamás fiam első munkahelye az Interface Kft. volt, ahol Steve volt a közvetlen főnöke. Nyilván nem véletlenül maradt ott ennyi ideig, sok kellemes élménye volt. Ami bennem legjobban megmaradt, az valami olyasmi, hogy „a főnökök itt nem  játszanak főnökösdit”. Igen, Pistiről ezt nagyon is el tudom képzelni.

Jó játékos volt: okos, képzett, és mindig törekedett a fejlődésre. Nem sok olyan éljátékos van, aki saját, egyedi rendszert dolgozott ki, Pisti viszont megtette ezt – Csehó Zolival az ő rendszerét játszották, amíg erre módjuk nyílt.

Ha már Zoliról beszéltem, meg kell említenem azt is, hogy Steve kiváló kapcsolatot ápolt a szegedi bridzsezőkkel. Tutu és Krisz, azaz Zsák Zoltán és Grezsa Krisztián az ő lakásán aludtak, valahányszor Pesten versenyeztek.

Én is sokszor jártam Pistinél, és persze időnként ő is volt fenn nálam. Nagyon sokat beszélgettünk bridzsről (és persze fociról, politikáról, teniszről, családról, szóval soktémánk volt).

Most egy igen furcsa dolgot fogok mondani. Mármint akkor furcsa, ha tudjuk, hogy egy bridzsezőről van szó: Pistit nagyon érdekelte a bridzs! Mivel egymáshoz közel laktunk, gyakran hozott haza kocsival Újpestre, itt aztán volt két törzshelyünk, amelyek egyikén ilyen esetekben ettünk-ittunk, és beszélgettünk – kisebb részben a Real Madridról és a Barcelonáról, valamint teniszről, döntően azonban az aznapi partikról. Utána, úgymond, hazavitt, ami azt jelentette, hogy egy, a házunkhoz közeli parkolóban kiszálltunk a kocsiból (kérem, tessék most őt utólag megbüntetni többrendbeli ittas vezetésért), és még legalább egy órán át tovább beszélgettünk az aznapi legizgalmasabb partikról. Ezek a beszélgetések hallatlanul izgalmasak voltak, szerintem szakmailag is jót tettek (ez nem biztos, hogy látszik a játékomon), és egyértelműen mélyítették a barátságunkat.

Még egy dolog: Steve-et sokan szerették a magyar bridzsezők közül, és ennek elsődleges oka – a jó játékon túlmenően – szerintem a szelídsége, a nyugalma volt. Izgatottnak én csak néhány bridzspartival kapcsolatban láttam. Illetve… Volt egy nagy-nagy kedvence: Roger Federer. Őt nem egyszerűen szerette, hanem imádta, csodálta, tisztelte, sőt, ki kell mondjam: rajongott érte. Ez persze nem érthetetlen, nincs ezzel egyedül a világon. Bár nekem az utóbbi évtizedek legnagyobb teniszezői közül Nadal a kedvencem, mindig odafigyeltem Pisti rajongására, illetve annak tárgyára, és amikor a DigiSport Roger meccsét adta, s Steve-nek még nem volt lehetősége nézni ezt a csatornát, meghívtam magamhoz tévézni. Ezt ő többnyire elfogadta. Ilyenkor nem kevés sör és unicum fogyott, és természetesen sok szó esett a bridzsről is.

Ha hinnék a túlvilági életben, most azt mondanám, bízom abban, hogy Pisti sokat fog bridzsezni „odaát” is. Így, ebben a talán kissé savanyú, racionális világomban nehezebb dolgom van. Nincsenek egzakt szavaim annak kifejezésére, amit akkor éreztem, amikor megkaptam a hírt, hogy Pisti nincs többé.

Köszönöm mindazoknak, akik az utóbbi években érdeklődtek Steve hogyléte felől. Nem is kezdek bele a felsorolásba, sokan voltak, sokan voltatok. Többé nem tudok mondani nektek se jót, se rosszat…