Pótvizsgára ítélve – csb 11. forduló I/B

A csapatbajnokság I/B osztályának utolsó fordulójában próbáltunk egyenes ágon följutni, de pótvizsgára ítéltettünk többek között a következő parti miatt, amiben a licitmenet nem túl érdekes, mert előbb-utóbb kőr gémben fogunk landolni Dél kezéből játszva.

11. leosztás

A pikk vesztő eldobható a káróra, a treff impasszt nyilván megadjuk, a harmadik treffet lelopjuk, csak egy kérdés van: az adu kezelése. Első blikkre jó ötletnek tűnik az ász lehívása, hiszen az véd Kelet szingli figurája ellen, de amint Nyugat kimutat, már tudjuk, hogy túl gyorsan játszottunk. Eleve nem az aduval kell kezdeni, hanem a treff impasszal. Ugyanis ha ez nem ül, akkor a teljesítés érdekében legfeljebb két aduütést adhatunk ki. Azaz védekezni kellene (mert lehet) a 4–0-s elosztások ellen, tehát elsőre vagy kicsit hívunk a bubihoz vagy kicsit a kilenceshez. A mezőny (közte a cikk szerzőjével) nem vizsgázott jól, mindössze két felvevő teljesített.

Quittner Gusztáv Gulyás Daninak küldte el a partit a csb-sorozatukba, itt olvasható az elemzése: "Szinte mindenki a terített 4 kőrt játszotta, és ami meglepő a nagy többség el is bukta.

Nekem nagyon egyszerű dolgom volt, mivel az ellenfél treffel indult, és az impassz után treffet hívott vissza. Ezek után csak biztonságra kellett játszanom az adut – csak a 4–0 buktathatja a felvételt ezért az asztali kis kőr hívásra kilencest tettem, és mivel azzal ütésben maradtam, a felvétel simán otthon volt.

Kicsit több figyelmet érdemelt volna a parti, ha Kelet a harmadik menetben az asztali kőrhívásba a tízest teszi. Amennyiben ezt a felvevő megüti az ásszal, akkor már csak látnoki játékkal tud teljesíteni. Az adu ász ütése után a felvevő kénytelen treffet lopni a kiaduzás előtt, és ha nem sejti nyugat 2–425-ös elosztását akkor nem aduzni fog  amikor is Nyugat a végén beszorul Káróban és pikkben, az átmenet a magas laphoz pedig vagy a pikk vagy a Káró dáma átütése lesz, és így szerencsésen megvan a felvétel – hanem a káró király-dáma lehívása után pikkel átmegy az asztalra, és a káró ászra próbálja meg ledobni a vesztő pikkjét, ami nem sikerül, mivel Kelet kis aduval elélop.

A jó játék a kőr tízesre kicsit tenni a kézből, hogy megmaradjon a kontrol az aduban! Bármit hív Kelet, a kézben ütjük meg. Ha káró volt a hívás akkor kézből kőr kilencest körbe engedjük. Következő hívást kézben ütjük. Lehívjuk a kezünkből a maradék káró magasfigurát, ha van még, majd treff lopás a bubival, impasz az asztali utolsó aduval, elvesszük az adut, és otthon vagyunk.

Ha Kelet az ütés után pikket hívott vissza, akkor ki kellene találnunk Kelet elosztását a teljesítéshez, ami elég nehéz, és így már a gyakorlatban is úgy bukjuk el a felvételt, hogy mindent megtettünk a teljesítésért.

Azoknak a felvevőknek, akiknek nem volt olyan szerencséjük, hogy treff indulást kaptak, a teljesítéshez az aduzás előtt a treff impasz meg kell adniuk, hogy még azelőtt le tudjanak lopni egy treffet, mielőtt Kelet elveszi az asztal aduit. Asztali kis adu hívásra Kelet tízest tesz, és vége a partinak, mert ki fog tudni aduzni azelőtt mielőtt egy treffet tudnánk lopni. 

Ezenfelül még érdekes végignézni, hogy mikor fog Nyugat automatikusan beszorulni, akkor is, amikor Kelet ellopta az asztali káró ászt. Ehhez képest nagyon furcsa az, hogy ez a 4 kőr csak két asztalon volt meg!"

4. leosztás

Kelet–Nyugat pikk védekezése mellett Észak–Dél zömmel kőr felvételt játszott többnyire az 5-ös vagy 6-os magasságon. Már a licitben érdekes helyzetbe került Észak a 4 pikk után: nyilván valamit még kell mondania, de ha nagyon nem szeretne 4 pikk kontrát játszani, akkor talán jobb a 4 szan licit a kontránál (amit a partner könnyen le is passzolhat), ami a hosszú treff mellett további felvételt is elképzelhetőnek tart.

Tegyük fel, hogy 5 kőrt játszunk a pikk ász indításra. Mi a tervünk? Az egyik lehetséges játék, hogy adu impasszokat adunk. Ha ez ül, akkor a minor színek elosztásától függően fogunk sokat, nagyon sokat vagy még annál is többet ütni. De ha nem ül, és Nyugat nem üt be egyből a királlyal (márpedig ez tipikusan az a helyzet, amikor Nyugatnak a dubló királyból sem szabad megütnie az első adu hívást), akkor nagy baj lehet, mert még három kis pikk lapul a kezünkben, amivel kezdeni kellene valamit. Egy valószínűleg eldobható a treff királyra, még egyet ellophatunk, egyet meg akár ki is adhatunk. De akkor nem jobb, ha egyáltalán nem aduzunk, hanem mind a három asztali aduval lopunk, és a negyedik pikket meg eldobjuk a treff királyra, és még rosszul fekvő 4–1-es adunál is csak két adut adunk ki? Bírjuk ezt közlekedéssel? Mondjuk pikk lopás, káró bubi, pikk lopás, treff ász, treff királyra pikk dobás, treff hívás. Az lenne a legjobb, ha Kelet ebbe nem tenne, mert akkor kényelmesen le tudnánk lopni az utolsó pikket, és az se baj, ha Nyugat belop az adu királlyal.

Ez a terv azonban az aktuális partiban csúfos kudarcot vallott, mert Keletnek még volt nem is egy, hanem két treffje, azaz Nyugatnak fogyott el. Ha kis aduval lopunk, Nyugat felüllop, meglopatja káróval a partnerét, és jön az újabb treff hívás immár Kelettől. Most a teljesítés esélye már csak az, hogy Keletnek eredetileg dubló adu királyt osztottak, tehát belopunk a kilencessel, és lehúzzuk az adu ászt. Persze a kilencest is felüllopják, és jön a következő káró lopás is.

Ha a kilencessel lopjuk a harmadik treffet, akkor Nyugatnak felül kell lopnia a királlyal, hogy káróval meglopathassa a partnerét, és jön az újabb treff hívás. Már nem adhatunk ki ütést, még három adu van kint, van egy kis pikkünk, de az asztal magas.

Magasan kell lopnunk, amire Nyugat kárót dob. Aduval az asztalra tudunk menni, a pikk vesztőt el tudjuk dobni a negyedik káróra, mert Keletnek már nincs aduja, de a kétlapos végállásban az asztalról csak treffet tudunk hívni, és szürkuban ül mögöttünk az adu hetes.

Négy felvevőnek (közülük kettő kisszlemet játszott) sikerült tizenkettőt ütnie. Ha tippelnem kellene, akkor arra tennék, hogy adu impasszt adtak, amit Nyugat hibásan egyből megütött. A gép szerint egyébként a legjobb ellenjátékra is lehet teljesíteni a kisszlemet. Egy nagyon furcsa játék vezet sikerre, amely ötvözi az eddig vázolt két játékterv elemeit: először is adu impasszt kell adni, amit ugye Nyugat nem üthet meg, majd most még egy pikket le kell lopni, lehívni az adu ászt elvéve Kelet aduit, így már lehívhatunk a két magas treff mellett még négy magas kárót is eldobva az összes pikk vesztőt. Konkrétan: pikk lopás, kőr tízes hívása a bubihoz, pikk lopás, káró bubi, kőr ász, treff ász, treff királyra pikk dobás, káró ász, káró király, káró dámára pikk dobás, és már csak a kőr király tud ütni.