Mrs. Heron-Watson verse – Terence Reese–David Bird: A lejátszás csodái

A Cahalan-kupa egyenes kieséses versenye csak egy megyei esemény volt, de az Apát nagyon is komolyan vette. Ez nyilván nem azzal állt összefüggésben, hogy a versenyen mindemellett országos mesterpontokat is osztottak.
 
 

 
A sorsolás alapján az első fordulóban a Szt. Titusz csapatának a Branston Heath-i parókia négy nővére jutott, idegenben. Ilyen meccseken az Apát általában némi előnyt remélt szerezni azáltal, hogy tíz perccel később érkezik. Fájdalom, az esti forgalom szokatlanul enyhének bizonyult, így pontosan hét órakor parkolt le a plébánia előtt.
– Üdvözlet, üdvözlet Atyám – mondta Mrs. Heron-Watson, a plébános felesége. – Nem is tudom kifejezni, mennyire vártuk már ezt az összecsapást.
 
Az Apát vidám mosolyt varázsolt az orcájára:
– Igen, mi is örömmel értesültünk a sorsolásról – válaszolta.
– Két leányunk még nem érkezett meg – mondta Mrs. Heron-Watson. – De biztos vagyok benne, hogy nemsokára ideérnek.
 
Tíz perccel később Mrs. Garner and Mrs. Leonard megérkeztek, és a két csapat a szalonban gyülekezett.
– Olyan jó itt tudni nyolc játékost, kiknek közös a… közös a hitük – kezdte Mrs. Heron-Watson. – Talán egy rövid imádság helyénvaló lenne a kezdés előtt, nem gondolja, Apát Úr?
 
Mivel nem látszott menekvés, az Apát kifejezéstelen arccal engedelmeskedett.
– Az Úrnak legyen hála a ma esti leosztásokért – zsolozsmázott –, és… ehmm… bocsássuk meg csapattársainknak az általuk elkövetett hibákat.
 
Mrs. Heron-Watson rövid tapssal jutalmazta.
– Nagyon szép, valóban, Apát úr – mondta. – Kezdhetünk?
 
Az első félidő kezdete után nem sokkal Mrs. Heron-Watson szlemben landolt.  


Xavier barát, a figura nélküli színből a második legnagyobbal elvet követve a pikk nyolcassal indult, és az asztal bubija vitte az ütést.
– A kőr dámát kérem – mondta Mrs. Heron-Watson.
 
Az Apát a hármast tette, ezáltal az asztal dámája vitte az ütést.
 
A felvevő most lehívta a kőr ászt, amit a hat fekete színű magas lap követett. Az alábbi állásban az asztal volt híváson:  


A felvevő elgondolkozva ingatta a fejét. Nem lett volna értelme a kőr bubit hívni abban a reményben, hogy beejti a tízest, hiszen a királlyal ütő ellenjátékosnak ebben az esetben biztonságos kibúvó lapja lett volna a megmaradt kőrjével. Az egyetlen esély az volt, hogy a király már szingli.
– A kőr kilencest kérem, Edith – mondta.
 
Az Apát ütött a királlyal és nem lévén más lehetőség, kárót hívott. Ezt a felvevő sikeresen az asztal dámájához engedte, és a szlem teljesült.
– Teljesítettél? – kiáltott fel a vén Mrs. Blandish. – Oh, szép volt, Emmeline. Ez igen becsapós végállásnak tűnt.
 
Mrs. Heron-Watson a sikertől kicsit elvörösödve szabadkozott.
– Valójában a kártyák szerencsés fekvésén múlt – válaszolta. – A felvevőjáték többé-kevésbé adta magát.
 
Xavier barát áthajolt az asztalon.
– Nem jobb, ha lefedi a kőr dámát, Apát Úr? – mondta.
– Kiváló gondolat, persze – morgott az Apát. – A felvevő üt az ásszal, és impasszol a kilencessel. Nálad volt a tízes, nem igaz?
– Igen, de így is három kőrt ütött – folytatta rendületlenül Xavier barát. – A különbség az, hogy nem kerül végállásba, és így nem kell elhívnia a kárókból.
 
Mrs. Heron-Watson barátságosan megpaskolta az Apát kezét.
– Amikor játszani kezdtem, az én drága anyám egy versikét tanított nekem – mondta.
 
„A figurát fedjed,
Hogy partnered ne fedjen,
Az ellen szürtrikkje
Ellen ez a trükkje.”
_Ford. Fazakas G._
 
– Ez a vers mindig nagy segítségemre volt – folytatta. – Könnyebb emlékezni valamire, ha rímel, nem gondolja?
 
Mindeközben a másik asztalnál Lucius barát egy igen jól festő 3 szant játszott.  


Mrs. Garner, akinek haja hosszú kontyba volt fogva, a pikk tízessel indult, amit az asztal ütött.
Lucius barát nyolc fejütést tudott összeszámolni, és számos esély mutatkozott a kilencedikre kőrben és treffben.
 
Egy tapasztalatlan játékos azonnal az említett színek egyikéhez fordult volna.
– A pikk királyt kérem – mondta Lucius barát.
 
Kelet színre színt tett a második pikkben, és Lucius barát másik két magas pikkjét is lehívta. Ezután három menet káró következett, az asztalon végezve. Nyugat kimutatott a harmadik káróban, a felvevő következő lépése pedig egy kőr volt a tízeshez.
 
A Nyugaton ülő Mrs. Garner a dámával ütve konstatálta, hogy végállásba került. Végül egy kis treffet hívott, mire a felvevőnek kilenc ütése volt.
 
Mrs. Garner bánatosan mosolygott partnerére.
– Mi mesterek ellen játszunk itt – mondta. – Minden figura rosszul ült, mégis sikerült teljesítenie. Az az érzésem, hogy ez Emmeline-nek túl nagy falat lesz.
 
Lucius és Paolo barátnak volt még négy-öt ígéretes parti a szkórlapján, így ámulva vették tudomásul, hogy a kolostor csapata csupán 3 IMP-vel vezet a félidőben.
– A másik párt erős játékosok alkotják? – érdeklődött Paulo barát.
– Nem, nem, természetesen nem – válaszolt az Apát. – Volt pár szerencsés partijuk, ez minden.
 
A második félidő egy sor húzónak tűnő partit hozott. Egészen a meccs utolsó partijáig nem volt lehetősége az Apátnak, hogy megmutathassa kivételes képességeit. Akkor ez volt a kiosztás:  


Mrs. Garner két magas pikkel indított – partnere kicsi-naggyal jelzett –, és egy harmadikkal folytatta, amit az asztal lopott. Az Apát ekkor lehívta a káró ász-királyt, a második körben Nyugatról a dáma érkezett.
 
Nyugat csupán ötlapos színre alapozott merész licitje majdnem biztossá tette, hogy a kőr király nem ül jól, gondolta az Apát. Mit lehet tenni ebben az helyzetben? Ah, igen, ha Keleten lenne az utolsó adu – ami valószínűnek látszott –, egy részleges eliminációs játék sikerre vezethet.
 
Az Apát három menet treffet hívott, az asztalon ütve az utolsót. Ezek a lapok maradtak:  


Az Apát következő hívása egy kis kőr volt az asztalról, reménykedve, hogy Kelet elszundít egy kicsit és nem tesz legalább közepes kőrt. Imái, úgy tűnt, meghallgatásra kerültek, amikor a Keleten ülő Mrs. Leonard az ötöst adta az ütéshez. Az Apát hálásan fedett a nyolcassal, Nyugat pedig ütött a bubival.
 
Mrs. Garner ügyetlenül húzogatta és helyezte vissza a kezébe a kártyáit, láthatóan nem volt biztos benne, mi legyen a következő lépés. Az Apát megvetően méregette. Nem számított, mit hív vissza. A kőrrel az ász-dámába hívott volna, a pikk hívást pedig az Apát az asztalon lopta volna a kilencessel, a kőr dámát dobva a kezéből.
 
Végül Mrs. Garner az adu bubit helyezte az asztalra. Az Apát leesett állal nézte a kártyát. Mi a fenén gondolkodott ennyit a vén szipirtyó, hogy ha nála van az utolsó adu? Az ezt követő pikk hívást lopta az Apát, majd a kőr király csodával határos esésében reménykedve a kőr ászt játszotta ki. A tagadhatatlanul kevésbé csodás kettes, valamint kilences megjelenésével a felvétel egyszer elbukott.
– Jól számoltam az ütéseket? – érdeklődött Faith Garner. – Egyszer nem, ugye?
– Úgy van, drágám – válaszolta Beatrice Leonard. – Nem igazán értem, mi történt a kőr színben, Apát Úr. Önnél volt az ász-dáma a királyom mögött, nem igaz?
– Igen, valóban, egyszer nem – mordult fel az Apát. – Bármelyik mesterjátékos így játszaná a kezet, ez részleges elimináció volt.
 
Mrs. Garner a szemöldökét ráncolta.
– Ez nagyon intelligensen hangzik – jegyezte meg. – Látod, Beatrice, ez az egyik előnye annak, ha ilyen komoly versenyeken indulunk. Láthatjuk a legújabb felvevőjáték technikákat.
 
Lucius és Paulo képességeikhez mérten rossz szkórt hozott a második félidőben, a kolostor csapatának egyeztetése ideges légkörben zajlott.
– Nem hiszem el – jelentette ki végül az Apát. – 2 IMP-vel kikaptunk.
 
Mrs. Heron-Watson lépett ekkor győzedelmes csapattársaival körítve a terembe.
– Micsoda meglepetés, atyám – kiáltott. – Nem akartam mondani a mérkőzés előtt, de sosem hittük volna, hogy megnyerhetjük ezt a meccset.
 
Mrs. Blandish, aki két botra támaszkodva tudott csak járni, egyetértően bólogatott.
– Minden az utolsó partin múlt, melyben Faith és Beatrice sikerrel védekezett a 3 káró ellen. – jegyezte meg. – Emmeline meglehetősen kényelmesen teljesített a mi termünkben.
 
Az Apát a fogát csikorgatta.
– Lehetséges, hogy a másik párjuk nem találta meg a legjobb ellenjátékot, Apát úr – vette át a szót Mrs. Heron-Watson. Majd meleg mosollyal az arcán folytatta. – Mégis... Biztos vagyok benne, hogy megbocsát nekik. Tulajdonképpen pontosan fel tudom idézni néhány szavát annak a magasröptű imádságnak, amelyet a mérkőzés előtt mondott.