Egy szép ellenjáték Dunaújvárosból

Az úgy esett, hogy idén sem akartam ezen a versenyen játszani – nem azért, mert nem szeretem a helyet, hanem általában családi kötelességek miatt távolabb töltöm ezt az időt. Ezúttal azonban lett rá időm mégis, eleget is tettem Pölöskei Petra meghívásának – illetve tettem volna, ha nem betegszik meg egy nappal előbb. Ezt a kis hézagot használta ki itthon telelő Harsányi József barátom (aki, nem mellesleg, jelentős tisztségeket visel a német és az európai szövetségben amúgy).

Nem különösebben játszottunk jól, de nem kevés szerencsével 57 százalék körüli eredménnyel harmadikok lettünk, emiatt nem is érdemelne említést a történet.

Azonban volt egy parti, ahol azonnal látszott, valami furcsa történt, és ha jobban belegondolunk, egyenesen csodás ellenjátékot produkált Józsi!

A kőr királlyal indultam, és nem tűnt nagyon esélyesnek, hogy ez elbukik. A piros színekben ászok, a feketékben dupla fit, esetleg a 4–1 adu bánthatja a felvételt.

A felvevő ütött, és kézbe ment a káró királlyal, azzal a tervvel, hogy előbb-utóbb lejut pikkel, és ráhív a treffre. Pikket hívott hát, tízes, dáma – és ütött vele! Megörült, hiszen így káróra még a rossz kőrjét is eldobhatta, és hívhatta a treffet, jött a király. Lassan már nem is kell kiadni, gondolta.

Újabb adu a kilenceshez, és ekkor talán elszomorodott kicsit, amikor kimutattam, és Józsi kárót hívott. Ha erre dob, talán még megússza a kirövidülést, de ezt lendületből ellopta, és vége volt: ha kiaduzik, már csak a treff dámát üti, ha pedig nem, még ki kell adnia a treffet is, és a lopást is. Végül kettőt bukott ez a szép reményű felvétel, ezzel topszkórt írtunk.

Ez egy nagyon nehéz ellenjáték, átlátni, hogy ki kell hagyni az adut, tudva, hogy most eldobják kőrt esélyesen, és ha a felvevő treffje jobb, bizony ez egy ütésünkbe kerülhet. A buktatásra ez az egyetlen esély azonban, és ezt remekül meglátta partnerem, Harsányi József.

Mindenképp említést érdemel, hogy a versenyt a Kotányi Balázs–Szilágyi László páros nyerte. Szilágyi László ezzel elsőként lépte át a 200 ezres örök mesterpont határt, míg Kotányi Balázs ezzel idei ötödik párosversenyét nyerte (a másik négyet: Tata, Győr, Kibic, Maraton épp velem, az OCSB mellett), így neki is nagy gratuláció jár egész éves remek játékáért, és a finisben megszerzett éves ranglista második helyért!