Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kuttner György - 2012. június 19.

Vb 1937, Budapest (VI. 18.) – Culbertsonék hiba nélkül a magyarok ellen

Ma kora délután folytatódott a Magyarország–Culbertson mérkőzés. A közönség jóval a kezdés előtt megjelent, hogy jó helyhez jusson. Culbertson teamje tegnap 36 leosztásban 730 poén előnyre tett szert. A magyar fiúk remélték, hogy ezt a minimális hátrányt be fogják hozni, hisz az angolok ellen nemcsak hogy 2200 pontot behoztak, hanem még 2000-t hozzá is szereztek. _Lapunkat Ferenczy György tudósítja minden nap a világbajnokság eseményeiről._
 
 
 

 
Azonban ma Culbertsonékkal nem lehetett felvenni a versenyt. Amit ma ez az amerikai csapat nyújtott, az a bridzsnek a csimborasszója volt! Licitben, felvevőjátékban, ellenjátékban egy nüansznyi hibát se vétettek. Briliáns játékukat bizonyítja a következő parti.

 
Culbertson 4 kőrt játszik, és mert Klór pikket licitált, Keleti a pikk bubbal indul, majd folytatja a pikket. A harmadik pikket Culbertson nem üti aduval, hanem ledob rá egy kis treffet! Klór kényszerhívásban van, eljátszik a treff király mellől. Culbertson üt a kézben a 10-sel és lehívja az öt aduját. Az asztalon leblankírozza a káró ász-királyt és megtartja a két treffet.
 
Klór az ötödik kőrhívásra kényszerdobásba kerül. Ha a káró dámát ledublírozza, akkor a káró király, ász lehívása után a kézi káró lesz magas, viszont ha a treff királyt blankírozza le, akkor a treff ász lehívása után az asztali dáma adja meg a győztes ütést. E technikai bravúr láttán a közönség, bár fájó szívvel, de tapsol. _ Balra Keleti, szemben Culbertsonné, jobbra Klór és kibicek tömege az elődöntőn_
 
Tizennyolc leosztás után összehasonlítják az eredményt. Culbertsonék növelték az előnyüket. Még 18 leosztás van hátra. A magyar csapaton már csak a csoda segíthet. A játékosok minden lehetőt és lehetetlent megpróbálnak. Nem sikerül semmi, pechesen megy. Még azok a szlemek is megbuknak, amelyeket feltétlenül be kell mondani.
 
Kikaptunk. Természetesen ez a vereség kisebb arányú is lehetett volna, ha nem igyekeznek a magyarok rámenős játékukkal hátrányukat behozni.
 
Bár a szakértők véleménye szerint Culbertson csapata ma verhetetlen volt, mégis változtatott volna az eredményen, ha a magyarok 18 leosztásonként cserélhettek volna, és így a Ferenczy–Szerviczky pár is szerepelhetett volna. Culbertsonnak az a kikötése, hogy a magyaroknak a második napot négy emberrel kell végigjátszaniuk, szabályellenes és a magyarokra hátrányos volt. _A new yorki team az eredménytábla előtt: Vogelhofer, Mrs. Sobel és a Culbertson házaspár_
 
A magyarok ezzel kiestek a világbajnoki döntőből, amelyet Culbertson csapata azokkal az osztrákokkal vívja, akik a minneapolisi teamet 2650 ponttal megverték.
 
Egyébként a világbajnoksággal egy időben a MAC-klubházban folynak a Nemzetközi Bridzs Liga főtanácsának ülései. Mint köztudott, a Liga elnöke, Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter.

Most elhatározták, hogy az 1938. évi Európa-bajnokság megrendezését Norvégiára bízzák. Világbajnokságot csak kétévente tartanak, és pedig négyévenként New Yorkban. A legközelebbit itt rendezik meg 1939-ben. Csehszlovákia kérte előjegyzését az 1940. évi Európa-bajnokságra, amelyet Karlsbadban játszanának le, az 1941-ben esedékes világbajnoki mérkőzések rendezését pedig Párizs kérte.
 
A világbajnoki versenyeken ezentúl csak három szám lesz: nyílt csapat-, női csapat- és nyílt párosverseny. Elhatározta a főtanács továbbá, hogy a nemzetközi rendes játékszabályok változatlanok maradnak, a duplikát versenyszabályokat azonban még idén módosítják.

A budapesti világbajnokság mai versenynapján eldőlt az első világbajnokság sorsa: a női csapatok világbajnokságát Ausztria _Boschan, Brunner, Ernst, Klauber, Rika Markus,
Schlesinger_ szerezte meg hat győzelemmel és egy döntetlennel, vereség nélkül. Második lett a magyar hölgycsapat négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, míg a harmadik az egyiptomi csapat lett. _Ottlik Géza vb-tudósítása a The Times-ban_
 
Az európai nagydíjért folyó küzdelemben Franciaország győzött a svédek felett és Hollandia megverte a dánokat. Ebbe a versenyszámba kapcsolódik most még bele az elődöntőből kiesett Magyarország, amely Franciaországot kapja ellenfelül. A hollandok majd ennek a mérkőzésnek a győztesével vívják meg az európai nagydíj döntőjét. Itt a győzelem egyszersmind a világbajnokság harmadik helyét is jelenti.
 

Olvasta már?
Éhségkatasztrófa fenyegeti a Szovjetot
Hét aranygyűrűt kaptak a Fasori Gimnázium győztes diákjai
Rökk Marika hollywoodi ajánlata