Ínyenc fogások ebédre II. – Adugondok

Sorozatom második cikkében még a múlt század harmincas éveit idézem. Ahogy ígértem, először az akkori idők hangulatát és kiváló játékosait mutatom be. Szinte mindenki hallott Molnár Harryról, a tótágas (dummy riverse) lejátszási módot egy időben Molnár-cselként ismerték. Leitner Ferenc, Klór László, Hilb Jenő, Lukács Pál, Bokor Imre mind-mind kiváló játékos volt. Az 1933-s egyéni versenylistán az akkori idők bajnokai is szerepelnek. Alpár Imre lett az első helyezett, őt Décsi László, Keleti Andor követte, és itt bukkan fel először a fiatal Ottlik Géza neve is. Ferenczy György zongoraművész a támadó szín visszatételével írta be magát a bridzs nagykönyvébe. Darvas Róbert a Magyar Bridge és a Színházi Élet bridzsrovatának a szerkesztőjeként írt, játszott, elemzett.

Az érdekes leosztásokat a figyelő szemek megjegyezték vagy beküldték a szerkesztőségbe. A megjelent cikkekből a nagyközönség olvasmányos formában csiszolhatta játéktudását. Az új eszméket tartalmazó leosztások csírái azokban az időkben eresztettek gyökeret. Leginkább aduelfogásokról, kényszerdobásokról és kikényszerített ütésekről jelentek meg cikkek, feladványok. Kiindulásként mi is az adus témát feszegetjük.

Az adus játékok triviális ütésszerzése a magasítás, lopimpassz. Ritkább a foghatatlannak tűnő adu bekerítése, vagyis az aduban történő ütésszerzés. Szórványosan találkozunk az aduban és még egy-két színben történő beszorítással. Ez utóbbi megnevezése az adufortélyos beszorítás, lényege, hogy a védő a színek védelme mellett még aduban is szenved. Először az adus témát járjuk körbe.

Aduelfogás

Lehet ütéskiadásos és ütéskiadás nélküli. A felvevőnek lehet egyparcellás az aduja (csak kézben van), vagy kétparcellás (kézben és asztalon). A védelem fő aduereje fekhet a lejátszó jó adui előtt, mögött. A védő lehet egyoldali adus, vagy mind a két ellenfél tarthat meghatározó aduerőt. Lényegében más színről nincs szó, de a változatok miatt színes a paletta.

Grand Coup az a játék, amikor (többnyire úr) lapot ellopva rövidíti magát a lejátszó. A szimpla Grand Couphoz nem szükséges az asztal aduja. Ez ismerős, most inkább a kétparcellás aduval megoldható állást elevenítek fel. Megjelent 1933-ban a Magyar Bridge újságban. Játszotta Mr. Ainslee.

A felvevő 6 pikket játszott, Nyugat a kőr tízessel indult. Dél kézben ütött, és bosszankodva, hogy akár 7 pikket is licitálhatott volna, nagy hévvel lekapta a pikk ászt, Nyugat kimutatott. A 6 pikk is kétségesnek tűnt. Három lopásra van szükség, ehhez háromszor kell asztalra menni, és a negyedik híd azért kell, hogy asztalról jöhessen a hívás. Már mindenki elképzelte a végállást?

A játék a következőképpen esett meg. Káró ász, káró lopás, kőr bubi átütve, káró lopás, treff impassz, káró lopás, treff ász. A következő állásban Észak hív, egyet adhat ki:

Káró király. Ha Kelet dob, Dél is. Majd Kelet pikkje elkapható, ha figurával lop, alálopással.

Kelet nyilván nem lophat a kilencessel, ezért belopott a bubival. Ha most Dél fölélop, vége, ám alálopott a nyolcassal! Kelet nem bonthatja a villás pikket, ám a treffjét Észak lopta, és a pivónak nevezett Grand Coup-változat működött.

A következő példát ál Grand Coup-nak nevezte az akkori irodalom, és Nyugat hibájára fogta a teljesítést. A lejátszó Mr. Schenken volt, és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a parti, melyet szintén a Magyar Bridge adott közre.

Mai szóhasználattal adufortélyos is az állás, mert Nyugat az adu tartása mellett káróban is szorul. Tulajdonképpen a szokásos adu  + 2 szín védelme adu +1 színre redukálódik.

Észak játszott 6 pikket, Kelet a treff dámával indult. Észak az ásszal ütött, és lehívott két nagy pikket, a másodikra Kelet kőrt dobott. Kőr ász, kőr lopással folytatódott a játék.

Nyugat mit tegyen a második kőrre? Nyilvánvaló, nem lophat. Ha kárót tesz, a felvevő lehúzza a most már magas káróit, és eldob két treffet. Nyugat lopja az utolsót, de elvész az aduja. Mondjuk Nyugat treffet dob. Észak lop, káróval le, kőr. Nyugat ugyanúgy bajban. Ha kárót dob, ott veszít. Megint treffet hajít? Észak másodszor is lop. Káró, és Észak ellopja a harmadik kőrt. Treffel kiadja az ütést, és végállásban automatikusan elkapja Nyugatot.

Amikor a védő aduban és két színben szorul, az már igazán csemege. Nem is oly ritka, gyakorta megesik. Igazán bő elemzést Ottlik Géza folytatott, farhullám és kiütéses beszorításként tárta fel ennek a facsarásnak a benső titkait. Cikkeit a 60-s, 70-s években írta, ám az első farhullámos feladvány már a 30-s években napvilágot látott.

A téma három részre osztható. Létezik adufortélyos módon és ütéskiadás nélkül játszható változata. Második típusában a beszorítandó fél ütő aduval bír, és még két színben szorul. Harmadik, és egyben klasszikus fajtája, amikor a védőnek elvehető kis aduja van, no meg két színt is véd. Ilyenkor az adu eldobására a lejátszás nem szorításos utat követ. A klasszikus adufortélyos beszorításokra jellemző, az adu eldobását nem szimpla szorítás követi. Viszont látszólagosan adufortélyos a prés, amikor a védő az aduját elhajítja, de később két színben simán beszorul. A következő cikkünket egy ilyen látszólagos adufortélyos szorítással kezdjük, majd a téma tipikus változatai következnek.