Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2017. március 3.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 4. játékhét

A három selejtezős héten kialakult a Magyar Kupa-főtábla 32-es mezőnye, illetve tudjuk már, hogy kik játszanak a minor kupákért. Cikksorozatunk szerzőpárosa áttekinti a legfrissebb eseményeket, végigvesz egy-egy partit hétfőről és keddről, aztán persze igyekszik eltalálni, hogy milyen eredmények születnek majd a 4. játékhéten.

Hétfő

Darvas-csoport
A Dumbovich csapat végül esélyeshez méltóan a csoport élén végzett, miután nyerte utolsó két meccsét, sőt, a Pál elleni rangadót jóval nagyobb különbséggel, mint az várható volt! Ezt kihasználván a Cuties lett a második – mivel hozta a két kötelezőt a 6. és 7. kalapos csapatok ellen, ráadásul az egyik 20–0 lett. A Pál azért befért a harmadik helyre, viszont a Négyász egy jó hajrával beelőzte Balásyékat, így elcsípvén a negyedik pozíciót. Meglepetés, hogy az amúgy csoportbéli harmadik kiemeltnek a minor kupában kell folytatnia a szereplését: 10,34-es átlageredménnyel, tehát pluszban zárva lett ötödik a hétcsapatos csoportban!

Zánkay-csoport
A csoport rangadóját a Royston csapat nyerte, így a végelszámolásnál is első lett, megelőzve a művészeket. Harangozó és csapata még úgy is második lett, hogy kikapott Dömöséktől – akik viszont dupla győzelemmel zárták a csoportot, ezzel simán beérvén a harmadik helyre. Ám a meglepetést egyértelműen a Csillagpalánta csapata szolgáltatta azzal, hogy bejutott a legjobb 32 közé – hát, továbbra is hajrá, fiatalok és mentoraik! Az első napos meglepetéscsapat, a Kaskad végül két vereséget szedett össze, így célja egyértelműen valamely minor kupa elhódítása lesz.

Ottlik-csoport
Elsők lettek a vakok, annak ellenére, hogy kikaptak a második helyezett Izobau csapattól. Benedekék amúgy pár ponttal a családi csapatnál is jobbnak bizonyultak, így harmadik kalaposként megérdemelten értek oda a második helyre. A harmadik helyre kedvenc kibiceseink, a Honeymoon „pofátlankodott” be, felborítván a papírformát. Rezgett viszont a léc Vikoréknál, akik csak alig valamivel több, mint 1VP-vel előzték meg a Szemes csapatot. Vidóczyék alighanem sajnálhatják a második meccsüket, ahol egész nagy vereséget szenvedtek az amúgy gyengélkedő Relé csapattól.

Widder-csoport
Az Aromo szuper VP-átlaga csökkent, de azért ma is hozott egy 19-es győzelmet, míg a PT ellen döntetlent ért el: első helye nem forgott veszélyben. Fogarasék lettek a másodikok, pedig meglepetésre kikaptak a fiataloktól a hármas meccsük egyikén. A SZTAKI a „könnyű” napján előre is tört a harmadik helyig, míg a Főleg Ifik csapata ért be a negyedik helyre, ami azt jelenti, hogy az ifjúsági játékosok jól szerepeltek az eddigi három játéknapon!

A hét partijai
Nehéz lenne egy partit kiemelni, mert az egyik legszlemdúsabb oktávot játszottuk a Pál csapat ellen, amit valaha láttam.

Az első partiban ők mondtak szlemet, a másodikban csak szleminvitig jutottak. A harmadikban mi jutottunk szlemig, igaz, el is buktuk, majd egy jó bell szlemet lehetett mansban olcsón menteni – itt még 16–9-re vezetett az ellenfél.

Két „unalmas” gém következett (ezek nekünk kedveztek), végül jött a hetedik és a nyolcadik, ahol egyaránt nagyszlemet lehetett mondani és teljesíteni a mi vonalunkon!

Szerencsénkre mindkét parti a precíziós rendszer szépségeit reklámozhatja.

Az időnk szinte lejárt, ezért sietni kellett, ezért további kérdések helyett Balázs egyszerűen bemondta, amit esélyesnek vélt – végső esetben meg kell adni a treff impasszt. Feltehetett volna még káró fogáskérdést, és a király ismeretében ez sima ügy lett volna.

A 2 kőr persze szerencsés választásnak tűnik (bár ha nincs a partnernél elegendő kőr, még mindig lehet 3 szant, vagy 4 pikket játszani), de mindenképp jobb, mint ha 2 treff–2 káró–2 szan vagy 2 treff–2 káró–2 kőr–2 pikk–2 szan után kellene nagyszlemet mondani. Kétségtelenül nehéz 27 pontos lapokra rendszert építeni, de azért valamiféle megoldás kell legyen.

A 32-es leosztásban Balázsnak be kellett érnie egy 23 pontos lappal... Jómagam még sosem láttam, hogy két egymás utáni partiban valakinek összesen 50 pontja legyen!

Az ORKC után megtudta, hogy egy ászom, és adu dámám van, így magabiztosan mondhatott nagyszlemet, ha húz a két piros szín, elég egy pikk lopás, mint 13. ütés. A sztenderd 2 treff–2 káró–2 szan után Stayman jön, a 3 treff–3 kőr–3 pikk érdemes, hogy jó kőr emelés legyen, de a kevés pont miatt nehéz látni a nagyszlemet.

Nem meglepő módon mindkét partin írtunk, és így visszaszereztük az első helyet, míg Pálék végül csak a harmadik helyen zárták a csoportot.

Kedd

Cohen-csoport
A korábbiak szerint a Visoft nyerte a csoportot, bár a kezdetekben tippelt Artemix második hely csak azért maradt el, mert az utolsó meccsen nem tudták legyőzni a biztos kieső Lufthansát, ezzel nem csak a Szigethy, hanem a negyedik kalapos ELTE is megelőzte őket. A második és a negyedik között mindössze 3 VP különbség volt!

Kaufmann-csoport
A Galim a várható magabiztossággal nyerte csoportját, míg egyik meglepetés tippünk bejött: a Tatabánya szerezte meg nagy csatában a második helyet a Lowel előtt. A másik meglepetés elmaradt, a Mesdames végül odaért a negyedik helyre, bár utolsó meccsén vereséget szenvedett a hetedik helyen záró Nexttől, ami nem sok jóval kecsegtet a Magyar Kupára számukra – bár lehet, hogy csak tartalékolták erőiket.

Keleti-csoport
Az Ecosoft, bár megszorongatta a GAMAX-ot, végül meg kellett elégedjen a második hellyel, sőt, a Bóc kis híján jó hajrájával utolérte őket. Bár a Leó az utolsó napon csak egy szoros meccset tudott játszani az előtte kiemeltek ellen, a negyedik helye nem igazán forgott veszélyben.

Kovács-csoport
Mivel előrehozták egymás elleni meccsüket, ezért már korábban tudni lehetett, hogy az Interface végül nem éri utol az Elastront, míg e kettő ellen a többiek nem tudtak elegendő pontot gyűjteni. Az utolsó meccsen a Durostone megtette, amit lehetett, és alaposan elpáholta az idén váratlanul kevés pontot szerző Hazait (sajnos, idén nem jött össze a főtábla), azonban az előttük végző Hodosi és Wellner „szalonremije” az ő kiesésüket is jelentette.

A hét partija: 11. leosztás

Double dummy alapján sima 4 kőr felvétel, amit persze nehéz belicitálni, és – a bemondás esetén – a teljesítése is nehézséget okozott a felvevők számára.

Az indulás vélhetőleg a treff dáma, amit a felvevő máris ellop, azután célszerű pikket hívnia. Igazából nagy cselesen érdemes kitenni a pikk bubit, hátha Nyugat az ásszal lazsál egyet, avagy simán bealszik. Most ez mindegy, ugyanis Kelet üt az ásszal és talán kőr ászt hív, amire máris nyeregben érezheti magát a felvevő, hisz balról jön az egyik figura. Ha folytatja a kőrt Kelet – mert miért is ne folytatná, ha egyszer célja, hogy rövidítse az asztali adut –, akkor persze még mindig ki kell találni, hogy melyik kőrt érdemes tenni. De annak tudatában, hogy balra max. a másik figura van (ha csak nem nagyon cseles az ellenfél!), tehet kicsit, ami után üt Nyugat de már nem tud jó színnel támadni: lelopható még egy pikk, a káróval fel lehet jönni a kézbe, aztán marad még egy adu, amivel el lehet venni az utolsó adut, és így hazaér a felvevő.

Hogyan lehet felvenni a gémet? A fentebb látott licitnél a 2 kőr csak négyes színt ígér, ezért által igen csak nehéz licitálni. Az 1 szanra a 3 kőr a legtöbb párnál gémforsz – kivéve ott, ahol nem, illetve annál, aki Gazillit játszik.

Magyar Kupa-főtábla
Kialakult hát a főtábla, kezdetét veheti a tényleges kupaküzdelem! Az idei évben is, a tavalyihoz hasonlóan „duplapofon rendszer” van, azaz egy vereség még nem vet véget a kupaálmoknak, lehetőség van vigaszágon is visszajutni a végső küzdelemre esélyesek közé.

Mivel a FÉSZEK kivételével minden első kiemelt megnyerte a csoportját, és ők is csak a szintén első osztályú Roystont engedték maguk elé, mondhatjuk, hogy talán hatalmas csillaghullást nem várhatunk a korai fordulóktól.

Ha lejjebb tekintünk azonban, látható, hogy több jó nevű (és magas kiemelésű) csapat nem érte el a várt pozíciót, ami néhány igencsak pikáns párosítást hozott már az első fordulóban, amely egyelőre csak 32 leosztásos.

De lássuk meccsenként, a főág sorrendjében!

1. VisoftLeó +75
A Leó a csoportküzdelmekben gyengélkedett, épp elcsípte csoportja negyedik helyét, így nem okoz gondot az egyik esélyesnek.

2. Pál-Interface –23
Bár szerkesztő úr bizonyára nem örül, nem ők az esélyesek ezen a kiemelt mérkőzésen. Az Interface fix első osztályú, míg a Pálnak ráadásul osztályozót kell játszania a tagságért, így a szoros csata igen, a győzelem nem sikerül nekik.

3. FÉSZEKHoneymoon +55 
A FÉSZEK kicsit felforgatott összeállítása dacára könnyedén nyer az ős-Kibic csapat ellen.

4. Mesdames-Aromo 80
A hölgyek eddig nem mutattak meggyőző formát, míg az Aromo (akikre talán nem sokan emlékeznek, de azonos névvel, és nagyon hasonló összeállítással a 2000-es évek elején egyszer országos csapatbajnokságot is nyert! Kotányi Balázst elszipkáztuk tőlük) magabiztosan nyerte a csoportját, és közelít az ezután rájuk váró rangadók felé.

5. DumbovichWellner +60
Csapatunk névadója és vezére visszatért (szerencsére nélküle is meglett a csoportgyőzelem), és a vártnál talán szorosabban ugyan, de simán győzünk – reméljük, a hétvégi OCSB-n szerzett minél fényesebb érem megszerzése után!

6. LowelPT 8
A két, tavaly még I/B-ben egymás ellen küzdő csapat hatalmas küzdelmét az újra első osztályú PT nyeri, mint jobb formában levő csapat.

7. EcosoftDienes +14
A tavaly egészen a legjobb négyig jutó szoftveresek idén is jól kezdik a kieséses szakaszt, és egy jól sikerült szlemmel verik a szintén jó erőkből álló Dömöséket.

8. ArtemixVakrandi –36
Ez történik, ha az ember épp lecsúszik a második helyről – a negyedikre: nagyon nehéz ágra kerül. Az Artemix kis híján összehozta az általam tippelt meglepetést, most azonban túl nagy falat kerül elé: az élpárját ideiglenesen elvesztő Vakok jelentősebb játékereje kiütközik majd.

9. GAMAXFőleg Ifik –57
A Gamax, mint mindig, a legnagyobb esélyesek egyike, így a lelkes fiatalok nem tudnak jelentősebb ellenállást kifejteni, azonban pár szép megoldással elkerülik a kiütéses vereséget.

10. ELTECuties –9
Az aranyosok már eddig is sok váratlan eredményt értek el (elég például az ellenünk elért döntetlenre, majd a csoport második helyére gondolni), de itt sem akarnak megállni! Ezúttal is egy mesterpontban gazdagabb ellenfél jön, azonban tudjuk, a mindenki úgy kezdte, hogy nem volt egy mesterpontja sem, és látszik, hogy ők sokat fognak az évek során gyűjteni – máris megkezdik.

11. TatabányaHodosi +1 
Egy újabb nehezen tippelhető meccs, várhatóan szoros eredménnyel. Lévaiék egy turultollal jobbak lesznek.

12. VikorRoyston –33
A két Vikor sokra képes, de ez még nekik is nagy falat – a csoportmeccseken centiken múlt a kiesés, nem igazi a forma. A csoportgyőztes Royston simán veszi az akadályt.

13. ElastronNégyász +65
A Balásyt váratlanul megelőző, és ezzel kiejtő magasfigurák ezúttal ászkérdés nélkül esnek ki.

14. SZTAKISzigethy +25
A meccs esélyese egyértelműen a Szigethy, azonban képesek negatív meglepetésre, míg a kutatók mindig összekapják magukat a fontos meccsekre, ezúttal simán verik Demeteréket.

15. IzobauBóc –7
A magasabb kiemelt ezúttal is pórul jár, avagy egy Petravich is csinálhat nyarat!

16. Szemes–Galim –87
Szemesnek áll a világ? A keddtől visszalépő Csillagpalánták helyére szerencsés vesztesként érkező Kotányi szülők (kezicsókolom!) nagy Galimba vágják a fejszéjüket, és ki is csorbul. Már a csoportmeccseken is kicsin múlt a továbbjutás (Vikorék előztek töredék pontokkal), tehát mondhatjuk, hogy megérdemelt a főtábla. A vigaszág jobban fog sikerülni!

Káró és treff kupa
A csoportokból továbbjutás ugyan nem sikerült, de nem ért véget számukra a szezon. A következő hetekben itt azonban nincs kieséses fázis még, ezért erről a két kupáról egyelőre keveset tudunk írni, bár innen is szívesen látunk/hallunk minden hírt, történetet, partit: gulyas.daniel@hotmail.com