Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2016. október 15.

Csapatmustra – csb 5. forduló

A rájátszásos divíziókban közel az alapszakasz vége, az I/A-ban és a III. osztályban pedig félidejéhez ért a csapatbajnokság. E heti történések, partik és helyzetjelentés.

I/A
GAMAX és Royston, úgy látszik, még a végén erről a két csapatról fog szólni a bajnokság. Mindketten százszázalékosak, s kezdenek elhúzni a mezőnytől. Érdekesség, hogy Lakatoséknak van még egy elmaradt meccsük a Visoft ellen, viszont közben előrehozott mérkőzésük is volt, és itt Dumbovichékat verték meg nagyon. A harmadik helyen jelenleg az Elastron áll (szintén veretlenül), de csak négy meccsen van túl. A vakok a Royston elleni vereségükkel visszacsúsztak az ötödik helyre, a hátsó traktusban pedig a még nyeretlen Csillagvirág és az Ecosoft áll.

A nap meccsét a két éllovas vívja: 3 VP van köztük, de bármelyik csapat is nyer, nem nyugodhat meg, ugyanis még 5 forduló hátravan, ráadásul Csepeli Miklósék is „bepofátlankodhatnak” a végső győzelemért vívott csatába!

2. leosztás
A mai tanulságok a nagy magasságú döntésekről szólnak, két egymás utáni partiban kellett az 5-ös magasságon döntenem: leállás vagy szlem?

A precíziós rendszer remek arra, hogy felderítsük a partner elosztását és kulcs figuráit, továbbá az ORKC is gyakrabban hasznosítható, bevonva a partnert a döntésbe.

Ennél a pillanatnál tudtam a partner teljes elosztását, valamint azt, hogy nem szereti a szlemet a 10–13 pontos zónáján belül, van egy ásza, de nincs sem pikk, sem treff királya.

Az a kérdés, be kellene-e mondani most a szlemet? Akkor van esélye, ha treff ász-bubi, káró király, és/vagy pikk dáma van nála, tehát legjobb esetben is impasszos a szlem, cserébe kiállhat a treff ász-király (mint esetünkben), és a pikk dáma sem biztos persze. Aktuálisan káróval indultak, és így sem tudtunk 12-t ütni. Az ORKC segített: vagy minimuma van, vagy ha kicsit többje is, nem jók a figurái a szlemhez.

Ilyen ORKC helyzetekben jó ökölszabály, hogy az elvártnál több használható (magas)figuránk legyen, itt például 2 várható, tehát 3 már jó lapnak számít – persze nem mindig egyértelmű, hogy mi a jó, de a hosszú színeink figurái minél magasabbak, összefüggőbbek, annál jobb, és általában, több ász és király jobb, mint dáma és bubi.

A tanulság: ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a partnernél a megfelelő figurák vannak, akkor inkább legyünk óvatosak, bukott szlemen nem lehet írni, szokták mondani.

Észak remekül látta, hogy a passzos partnerével nincs sok értelme 1 pikkel közbeszólnia, gémük nem nagyon lesz, viszont a magas kizárás nagyobb zavart okozhat. Dél is jól látta, hogy a 4 pikk nem fog sokat bukni, és megnehezítheti a támadóvonal színének és magasságának megtalálását. Nyugat látta, hogy az 5 káró esélyes, sok a kárója, szingli pikkje van, a partner negtív kontrája pedig legalább jó invitet ígér (hiszen a 4-es magasságra kényszerít).

Ekkor jöttem én Keleten, és döntenem kellett: vajon benne van-e a szlem? Ha partner pikkje sikén, akkor szinte biztosan, de ha csak szingli, akkor pontosan a megfelelő figurákat kell hozza (káró ász-király, kőr ász), és még mindig lehet, hogy kell a treff impassz (bár nem valószínű). És az esetleges (bár nem valószínű) dubló pikkjéről ne is beszéljünk…

Itt is az iménti elv szerint jobb passzolni (ne feledjük, partnerünk 15 pontban limitált ráadásul). A tökéletes lappal szlemünk lesz, sőt, talán aktuálisan Dél lementi akkor is, ha nincs benne, de nem éri meg kockáztatni.

Az első partit három, a másikat egy asztalon licitálták elbukott szlemig (ketten mentették, 1100-ért).

I/B
Az A-csoportban a Rappen szolgáltatta a meglepetést azzal, hogy megverte Hodosiékat – igaz, csak 3 IMP-vel, de ezzel megszerezte első győzelmét, miközben ellenfele értékes pontokat hullajtott el. A megfiatalított Csóka csapat a jó kezdés óta nem nyert, ezennel Dömösék verték el őket. A Printech–Pál rangadón pedig Bakó Daniék bizonyultak jobbnak: 26 pontot mértek ellenfelükre.

Habár Fogarasék vezetnek, VP-átlag alapján csak a negyedikek lennének, ami annak köszönhető, hogy a következő három csapat mindegyikének még pótmérkőzést kell játszania. Még mindig nehéz megjósolni, hogy mi lesz itt…

A B-csoportban a SZTAKI nagy győzelmével kezdi bebiztosítani magát a felsőházba, hiszen majdnem maximális VP-t ért el, míg utána jön a Bóc csapat, amely döntetlent játszott a Viki-Mamival. Az Izobau – mindösszesen 3 fával, de – kikapott a Loweltől, amelynek még mindig egy mérkőzéssel kevesebbje van: egy kisebb vereség esetén is beelőzheti Kacsáékat!

Hogy alakulnak a dolgok? Igazából még a Ko-Mix csapat is befuthat a felsőházba, ahogyan a mostani második Bóc is kieshet: ráadásul Nádasék jövő héten az éllovas ellen fognak küzdeni. Az Izobau–Viki-Mami mérkőzés is érdekes lehet, hiszen ha Vidáék nagyarányú győzelmet aratnak, akkor mostani ellenfelüknek akár el is szállhat az esélye a felsőházba jutásra.

29. leosztás
A mai tanulság talán nem csak ennek a partinak szól, a lapszámjelzésről lesz szó.

Minden asztalon feltehetően Kelet indult, vérmérséklete szerint 3-4 pikkel, ami szinte mindenütt végső felvétel lett (egy játékos kontrával tudott nyitni, így buktatott egyet). Nyílt lapokból persze könnyű, le kell hívni a kőr ász-királyt, és várni a három aduütést. Itt azonban persze meg kell álljunk, Dél csak a saját, majd a kőr ász indulás után az asztal lapját látja. Kérdés, mit tesz az indulásba Észak?

Amennyiben (kicsivel kérést feltételezve) azt játsszák, hogy ebbe kérni kell, azaz dámával, vagy két kicsivel szabad csak kicsit tenni, Dél bajban van, ha meglátja a kőr nyolcast – lehet, hogy a felvevőnek harmadlagos dámája van, akkor pedig nem szabad folytatni a színt! A káró, esetleg treff folytatásra aztán jönnek a kárók, elmegy a treff és a kőr vesztő, már csak a három adu áll ki. Talán jobb megoldás az, hogy itt lapszám legyen, azaz négy kicsiből is lehessen kicsit tenni, ekkor már könnyebb lehívni a kőr királyt is.

A legtöbb asztalon megoldották ezt a feladatot, bár ahol 4 pikk volt a felvétel, ez nem meglepő, ahogy a kontrázott felvételnél sem, a 3 pikk ellen azonban 9 ellenjátékosból csak ötnek sikerült buktatnia.

A másik megoldás, hogy nem feltételezve partnernél a treff ászt (sőt, remélve, hogy azt esetleg lehívja), akár meg is kérheti Észak a kőrt, mert láthatja, hogy a káró szín barátságos a felvevőnek, jobb minden ütést begyűjteni, amíg lehet.

Dél persze, ha már lehívta a második kőrt, látja, hogy a partner „tréfált”, és lekaphatná a treff ászt maga is, buktatva akkor is, ha a hiányzó fekete figurák a felvevőnél vannak.

A tanulság: nem minden jelzésrendszer tökéletes, illetve nem árt ezekkel sem kész tényként dolgozni, bár hajlamosak vagyunk automatikusan tenni.

II. osztály
Az A-csoportban két mérkőzés is közel döntetlent hozott, míg a Leó csapat több mint 40 IMP-vel verte meg Csipkáékat. A Jazzy–Wellner mérkőzést pedig halasztották. Ennek ellenére utóbbi csapat jelenleg is második helyen áll, hála annak, hogy a mögötte lévők az előbb említett módon vagy kisarányú győzelmet arattak, vagy kisarányú vereséget szenvedtek.

A következő napon Nyárádiék és a Lufthansa akár egymás ellen eldönthetik, hogy melyikük nyerje az alapszakaszt: ráadásul a megszerzett VP-pontok igencsak hasznosak lesznek majd a rájátszásban! Nagy csata van a negyedik helyért is: a fiatalok összecsapnak Csipkáékkal, s amelyik csapat nyer, az alighanem nagy lépést tesz a felsőház felé.

A B „rendes” csoport, itt eddig mindenki lejátszott minden meccset. A Cyan továbbra is vezet, miután legyőzte a „nászutasokat”, de nyomában vannak Ormayék, akik pediglen Fekete Pistáékat verték. A mostani harmadik a Mákosnudli, nagyarányú győzelmet aratván az Ördögszekér ellen.

A dobogósok között még 8 VP-nyi különbség sincs. Egymás ellen már játszottak, így majd az dönthet, hogy a hátrébb lévő csapatok ellen melyikük szerez több pöttyöt. De rögtön Mákosnudli–Honeymoon összecsapás lesz, ha a Kibicesek nyernek, akkor akár az utolsó forduló előtt is bebiztosíthatják helyüket a felsőházas csapatok között!

20. leosztás
Nehéz volt a héten izgalmas partit találni, ezúton is kérem, hogy akinek érdekes története, licitje van, írjon nekem: gulyas.daniel@hotmail.com

Egy szép szlem felvételt hoztam ezúttal.

Nyugat úgy véli, ha Keletnek szleminvitje van, a fölös káró király dacára nagyon jó a lapja, amennyiben pedig Keletnél a káró helyett a kőr dáma lapulna, még az ő kezéből is terített lenne a szlem. Mivel a kőr ász jó helyen van, így az a két felvevő is teljesített, aki Keleten próbálta meg a szlemet, a három Nyugat pedig hátradőlhetett.

A többség azonban megállt 3 szanban, ami több meccsen is drága volt, egyedül az Ormay–Madarász meccsen húzták ki a szlemet.

III. osztály
A Kaskad–Budaörs rangadót Négyesiék nyerték, igaz, csak 5 pontnyival bizonyultak jobbnak Tamás Péterékkel szemben. Az Ernyő Alatt csapat vereséget szenvedett Slambucéktól, míg a Melange a fiatalok felett aratott győzelemnek és a pótlásnak hála ezüstérmes helyen áll.

A következő fordulóban csapnak össze Buzásék a Szeniorokkal, ami azért is fontos lehet, mert kettejük között mindösszesen 2 VP van. A Kaskad a Dömi csapat ellen folytathatja veretlen szériáját – szerintem sikerülni fog nekik, míg a Melange kimaradó lesz.

19. leosztás

Tessék megnézni Nyugat lapját. 7–6! Le is írom betűvel: hét-hat. Ráadásul két vesztő. Ráadásul, mire sorra kerülnénk bellben, könnyen lehet, hogy Dél elindul kizáró káróval. A szelídebbek 2 káróval (ha csak nem mesterséges), a vadabbak 3 káróval. Persze akármelyikkel is jönnek, mondható rá a 4 káró, avagy Leaping Michaels – persze csak ha meg van beszélve. No, válasszon, kedves Kelet! Pikk vagy kőr? Hát persze, hogy egyik sem nagyon szimpatikus, ha épp lehetséges, hogy Nyugatnál mind a két szín 5–5. Ráadásul, ha már valamelyik, akkor inkább a kőr, nem igaz? Abból legalább van figuránk…

És utána? Hány pikk? Vagy 5 káró? Vagy 6 káró? Vagy mi? Igazán megköszönnénk, ha megírná egy-két csapat, hogyan is zajlott náluk a licitmenet (kismorgo@gmail.com)? Köszönjük!