Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel - 2016. október 9.

Csapatmustra – csb 4. forduló

Túl vagyunk a csapatbajnokság harmadán, legalábbis azok, akiknek nincs halasztott meccsük hátra, a rájátszásos osztályokban már csak három forduló van az alapszakasz végéig. A legtöbb divízióban olyan szoros az állás, hogy sok csapat számra még lehet eső, lehet hó.

I/A

A 4. forduló rangadóján a GAMAX bizonyult jobbnak, nem is kevéssel! Winklerék csak picivel több, mint 1 VP-t engedélyeztek a vakok számára, ezzel a tabella második helyét foglalják el éppen – s még van egy halasztott mérkőzésük is! A Royston továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot: rajt-cél győzelmet aratnak még a végén?

 

Érdekes eredmények is születtek, ugyanis egyfelől Gulyásék kikaptak az Interface-től, viszont, ami még meglepőbb, hogy a Szigethy 55 IMP-vel megverte a Galim csapatát. Ezzel a friss feljutók közül ők szerezték meg első győzelmüket: méghozzá a tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen!

Némi előretekintés: Ami a következő fordulót illeti, két mérkőzést is ki lehet emelni. Az egyik meccsen egyfelől kérdés, hogy az Interface begyűjt-e még egy skalpot, ezzel folytatván jó sorozatát, másrészről pedig belehúz-e az eddig gyengélkedő Galim? Jelenleg két-két győzelemmel és vereséggel áll. Ha jó formájuk kitart az „arcosoknak”, akkor győzhetnek is, ámde Gál Péteréknek kellenek a pontok ahhoz, hogy életben tartsák bajnoki reményüket.

A másik mérkőzésen összecsap az aktuális első és a harmadik. Megtartja-e veretlenségét Hajdu Péter csapata? Vagy Szabó Csabókáék – a GAMAX elleni megingást elfeledve – simán hozzák a mérkőzést? Nehéz lenne ezekre választ adni, jósolni meg már nem merek, mert úgyse sikerülne…

2. leosztás

Az első kisebb tanulság: ellenvonalon ne próbáljunk 7-et mondani! Ha 1-es magasságon indultak, helyünk még lenne, de nagyon nagy csoda kell ahhoz, hogy az a 11-12 pont ne hiányozzon egyáltalán. Persze ülni fognak az impasszok, ha mögötte ülünk az ászokkal, de ez ekkor is ritka eset.

Ha pedig kizártak, egyszerűen nincs hely. Ászt talán még tudunk kérdezni, de már további kutatásokra nincs lehetőség, ne fárasszuk magunkat és a partnert feleslegesen, ha nincs nyilvánvaló nagyszlem vállalásunk.

 

Már örültünk, hogy kontrával nyitottunk (más opciónk nem nagyon volt, a non-leaping Michaels 4 treffjét könnyen lepasszolhatja a partner annyival, hogy gémünk legyen, ha nem játszuk kényszerítőnek, és a pikk, mint látszik, lehet bizony potenciális adu). Most azonban látjuk, esélyes a szlem, sőt, a nagyszlem sem kizárt, mit tudunk azonban tenni? Lehet ászt kérdezni (exclusion nyilván, 5 káró formájában), de az összes kulcslap nálunk van – ha valahogyan rá is vesszük, hogy bevallja az adu dámát, és a kőr királyt, attól még messze nem vagyunk készen.

Végül praktikusan 6 pikket mondtam, ami az adu barátságos fekvésével teljesült is, 13 pontot kerestünk vele.

Érdemes még megemlíteni, hogy talán Nyugat jobban tette volna, ha emel egyet a káró kizáráson, egész más akusztikája van, ha a 4 káró kontrájára mond a partner 4 pikket (mi mást mondhatna, még akár kicsit erősebb lappal is?), mint ha ugorva tud 4 pikket mondani (szép lapértékelés, partner! ötös adu, három hasznos figura).

22. leosztás

A másik történet számunkra szomorúbb, de semmiképp sem tanulságok nélküli.

A káró licitek mindig transzferek voltak persze, a 3 szan két magasfigurás, pontosan hármas kőr támogatást ígért.

Mint a legtöbb asztalon, nálunk is szingli treffjével támadott Nyugat, majd ellopta a következő menetet. Látta, hogy a káró ásza még üt, de a hiányzó aduk bizony be fognak esni (impasszal, ha szükséges). Mit lehet tenni? Adjunk rontási lehetőséget a felvevőnek! Az adu kilences szingli benyomását is keltheti, és biztonságos kiszállónak tűnik, és ha a felvevő ezt elhiszi, magában kacag egyet: aha, most jól leleplezted a partner QJx-jét! Én majd beimpasszolom! És lőn egy bukás…

Azonban érdemes mindezt a felvevő szempontjából nézni. Mit gondol az, aki ilyet hív? Ha magunk vagyunk, megvonjuk a vállunkat, és lehívjuk az adu ász-királyt, vagy beesik, vagy elbuktuk – így meg lehet, hogy beletömi (főleg a tudott hármas, két figurás aduval a kézben!). Az asztali T8765 látszott, ezt nem hívja valaki csak úgy (a partnernél lehet QJx vagy KJx ugye, amiket most mind feldolgozunk).

Röviden: ne higgy neki, ő is látná, hogy ez tömés! Vissza az eredeti tervhez, le kell hívni az ász-királyt.

I/B

Az A-csoportban mindössze két mérkőzést rendeztek meg ebben a csoportban, a Printech megverte a Csóka csapatát (végre eltaláltam, melyik csapat fog nyerni), a Rappen pedig csak alig kapott ki Hittmann Lászlóéktól.

Nem olyan könnyű bármit is írni, miután a csapatok felének van még egy halasztott mérkőzése, ahol közel sem biztos, hogy a papírforma fog érvényesülni. Az persze azért nem lenne meglepő, hogy az eddig 100 százalékos Printech bejutna a felsőházba. Továbbá az is valószínűsíthető, hogy Hodosiék (akár még első helyen is!) majd a feljutásért küzdhetnek. De ez után a két csapat után elég nagy a tömörülés: amit most igazán a VP-átlag mutat. Mert például Dömösék hiába állnak jelenleg az ötödik helyen, miközben az átlaguk alapján a harmadikak! Ahogy a Pál csapat is átlag felett van, ezt mégse tükrözi az állás. Egyedül az talán már valószínűsíthető, hogy Frisch Tamás csapata nem lesz felsőházas.

A B-csoport a Lowel valóban megverte a jó formában lévő Bóc csapatát, de megbicsaklott a Viki-Mami csapat, „Kislazsóék” bizonyultak jobbnak 23 ponttal. Összekapta magát az eddig nyeretlen ELTE is, Benedekéket „oktatták”, kis híján 18 VP-t szerezvén!

Itt csak egy elmaradt meccs van hátra: a jelenleg harmadik helyen lévő Vidáék csapata a Lowel ellen fog játszani. A SZTAKI jó formája alighanem kitart és bőven elég lesz a felsőházra, ahogy az előbb említett Viki-Mami is (talán még be is előzik kutatókat). Habár 2 vereséggel és 2 győzelemmel áll az Izobau, alighanem elkezdik gyűjtögetni a pontokat, ezzel odaérvén akár a harmadik helyre is. A Bóc csapat jól áll jelenleg, de két nehéz mérkőzésük lesz, ezért nem biztos, hogy benne lesznek az első négyben. Ráadásul szoros az állás, mert lőtávolságon belül van mind a Ko-Mix, mind Welker Jácinték csapata, úgyhogy izgalmas végjáték várható itt!

21. leosztás

A duplagémek kedvelőinek szól a mai parti.

Bár nem tudom, mennyire megbízhatóak a gépbe írt felvevő/indító kijátszás adatok, elég furcsa, hogy több asztalon is Nyugat tudott felvevő lenni pikkben – Kelet lapjával biztosan közbe kell avatkozni Észak valamennyi kőr indulására. Ha Kelet az asztal, akkor azonban Északnak nehéz dolga van, miután megütötte az első kőrt: vajon le lehet hívni még egyet? Vagy reménykedni kellene Dél treff ászában? Én arra gondolnék, hogy esélyesebb, hogy Délnek nincs két szinglije, tehát a treff ász jobb esély.

Hogy a másik kézből hogyan lehet 11 ütésig engedni a pikk felvételeket? Ha Észak hagyja a kőr dámát, Dél bizonyára a treff ászra vált, és könnyű dolguk van, Észak azonban lehet, hogy okosabb akar lenni, és átüti a kőrt, hogy a szingli káróját hívja – ha a káró ász van Délnél, akkor összejön a lopás. Csakhogy ekkor valószínűleg lemarad a treff ütéséről (hacsak nincs Keletnek szingli ásza). Az 5 pikk buktatásához tehát biztonságos hívás a treff király.

Ahol a 4 kőrt hagyták, ott valamit nagyon elrontottak a licitben, de úgy vélem, akár Kelet, akár Nyugat szól közbe, a másik lap „pikkig” licitál (azaz addig, amíg az ellenfél még egy kőrt mond, addig ők arra pikket). Ez ugyan néha nem sikeres taktika (aktuálisan már az 5H kőrben is nagyon jól kell játszani, elkapni a treffet), de biztonságos. Jobb kétszer –100-at írni, mint nagyobb mínuszokat szerezni, ha az ellenfél teljesít, és erre itt nagy esély van.

Ennek megfelelően három asztalon 5, míg kettőn 6 pikkig licitáltak – az 5pikk mindhárom alkalommal teljesült, a fenti peches/hibás ellenjáték miatt, míg a 6 pikkesek is megúszták egy bukással. Volt, aki bátran megkontrázta a 6 kőrt, most jól járt, mert épp elcsúszott a két ász.

II. osztály

A csoport: (már megint) tévedtem. Úgy jósoltam, hogy a Csipka megveri a Szlemirtókat, de ezek szerint túl sok volt a 6-os és 7-es magasságú felvétel, ami jelen esetben Lukács András csapatának kedvezett: végül majdnem 50 IMP-vel nyertek! A Lufthansa egy közel 20–0-ás eredménnyel repítette haza a Jazzy csapatot, amivel élre is tört. Utána lohol a Leó, amely szintén szép nagy különbséggel verte Raksányi György csapatát!

A Lufthansa csak az első mérkőzésén kapott ki, s habár még lesz egy ki-ki meccse a Leóval, azért nem lesz akadálya, hogy akár első helyen jusson be a felsőházba. A Leó tagoknak is elég jó esélyük van, habár ők még játszanak a Csipka ellen is, attól még megoldják a legjobb négybe kerülést. Mivel a Wellner jelenleg csak 1 VP-vel marad le az első két helyezettől, várhatóan be fog jutni – ráadásul három mérkőzésből kettőt a mostani utolsó előtti, illetve utolsó ellen játssza majd. A jelenlegi negyedik Csipka és az Ifik között 10 VP van, és utóbbiak csak jövő hét kedden pótolják a meccset, így nehéz eldönteni, hogy a végén ki lesz a negyedik. Nem beszélvén ellenfelükről, a Szlemirtókról, akiknek kevesebb, mint 3 fa a hiányuk a fiatalok mögött, s ha nyernek, akár a tabella negyedik helyére is ugorhatnak a pótlás után.

A B-csoportban legalább eltaláltam, hogy melyik csapat nyer, de jóval kevesebb pontot gyűjtött az Ormay, mint azt vártam. Nyert az éllovas Cyan is, igaz, csak épphogy, úgyhogy akár döntetlennek is titulálhatjuk a mákosok elleni meccset. Az Ördögszekér minden páros versenynapon nyer (ahogy most is), ezzel életben tartván felsőházas esélyeit.

Nagyon-nagyon szoros az állás!! Egyfelől az első és a hatodik helyezett között 10 VP van mindössze, másrészt a jelenlegi második és az alsóház közepe között alig több mint 4 pont a különbség. Talán a Pikk és Hazai csapat már nem nagyon tud beleszólni a felsőházért vívott küzdelmekbe, de a maradék hatnak még szabad a vásár! Legelőnyösebb helyzetben Klein Lászlóék vannak, de rögtön össze is csapnak a nászutasokkal (első a másodikkal). Továbbá Ormay–Madarász mérkőzés jön, ami szintén sokat fog számítani (harmadik a negyedikkel). Nehéz bármit is írni: térjünk vissza rá a jövő héten!

25. leosztás

A játéknap legvadabb leosztása címet bizonyára megkaphatná ez a parti, legalábbis az eredmények miatt mindenképp.

Azok a Kelet–Nyugat párok jártak jól, akik vagy megkontrázták az ellenfelek felvétel próbálkozásait, vagy 3 szant mondtak – ez a felvétel épp benne is van, csak felülről kell hívni a kárót (azaz a király alá tenni a dámát, bízva, hogy nem lesz rosszabb a szín elosztása 4–2-nél).

Bár ketten elbukták a 3 szant is, bizonyára fent említett hiba miatt, a kontrások azonban 300-tól 1100-ig szereztek pontokat.

Ahol magasabban jutott Nyugathoz a licit, néhol 4 pikket próbáltak meg, ezek csúfos véget értek, míg a legcsendesebb asztalokon a pontok alapján leginkább indokolt 3 káró lett a felvétel.

A rövid tanulság: fit és pontok nélkül nem tanácsos küzdeni vagy közbeavatkozni – még mindig olcsóbb pár pontot leadni egy töredék partin végső esetben, mint 2-3 bukást kontrázva elszenvedni (ötről nem is beszélve…).

III. osztály

Itt hiába próbáltam megtippelni az egyik meccs eredményét, nem jött össze, mert halsztottak, ahogy egy másik mérkőzést is. Ami viszont biztos, hogy a Kaskad jó formája továbbra is tart, eddig minden mérkőzését megnyerve vezeti a bajnokságot. A fiatalokból álló Lunda továbblépett a múlt heti vereségen, s az Optimisták felett aratott győzelmet. A harmadik mérkőzésen pedig a Szeniorok kvázi ikszeltek a Vasdob csapata ellen.

Az 5. fordulóban rangadó következik, ugyanis Négyes György éllovas csapata összecsap Budaörs város csapatával. Ha a Kaskad nyer, akkor nagy lépést tesz a feljutás felé, de aligha fogja ezt hagyni Fazekas Márta és csapata. Ha még mernék tippelni, akkor alighanem közel döntetlent jósolnék.

Érdekes meccs lesz még az Ernyő Alatt találkozása Barna Csabáékkal. Utóbbi csapat nem kapta még el a fonalat idén ősszel, de aliha érdemes lebecsülni, egy nagyobb győzelemmel akár elérheti a 10-es VP-átlagot is. Az „esőcsepptől mentes” (bocs!) alakulat az előző kanyarban épp kimaradó volt: volt ideje rápihenni és készülni a következő hétre, alighanem motiváltan fognak játszani és... (no, ide se merek inkább tippelni).

25. leosztás

A licitbe Észak–Dél nem szól bele, de attól még közel sem biztos, hogy oly könnyű bemondani a kiszlemet (hát még majd megcsinálni)! Kelet 1 kőr indulására Splinternek túl erős azért Nyugat lapja. Nem beszélvén arról, hogy ha csak egyféle Splinter van, amely egyszerre tartalmazza a szinglit és a siként is, akkor még kevésbé fejezi ki a lapot a licit.

Épp ezért talán érdemes Jacoby 2 szan licitálni, amely után Keletnek megjöhet a kedvre a szlemre, a jó kis 5–4–3–1-es kiosztásán túl nincs figurális elvesző értéke, ámde annál jobb a kőr minősége. De ha ő mégis inkább lebeszélné Nyugatot a szlemről, partnere akkor is erőlködhet, most bemutathatja pikkbéli rövidségét, ami viszont már csak-csak megtetszik Keletnek (hisz a rövdséggel szemben a legjobb a sok kis lap vagy egy üres ász).

De hogy is kell játszani? Pikk dáma indulás után nincs könnyű dolga a felvevőnek, hiszen a kőr színt nyilván esésre fogja játszani (eight ever, nine never!), de utána mégis mihez kezdjen a treffel? Most persze a „visszfelé-impassz” (király lehívása után a bubi hívása) a sikeres, de ezt nem lehet előre tudni. Próbálkozni lehet még a káró felmagasításával – arra játszván, hogy valamelyik ellenfélnél pontosan harmadik király van és akkor két treffet el lehet dobni, de most az sem sikerül. Nem csodálkozom, hogy bukták a felvételt...