Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2016. április 27.

Az úgy történt – IMP-bajnokság I/B 3. játéknap

Az úgy történt, hogy nem egy vizesnyolcast kaptunk... Az I/B IMP-bajnokság 10. fordulójában Vikor Daniék voltak az ellenfeleink. „Ez a pasi nagyon agresszív” – mondta partnere, Nyúl félhangosan, hogy a paravánon is áthallatszott. Valóban, Danit külön nem kellett biztatni – nyolcból nyolcszor az ellenjátékot kellett gyakorolnunk, ami már eleve nem volt jó ómen, ráadásul mind a nyolcszor én indulhattam, azaz Dani csillogott a felvevőjátékban. Büszkék voltunk szolid vereségünkre, amely jórészt ennek a partinak volt köszönhető.

23. leosztás

Kelet (Vikor) lapja, a negyedik helyen, általános bellben az alábbi volt:

Passzos partnerrel szemben is konstruktív lapokkal szólunk közbe, „indulóerő”, egyeztünk meg annak idején. A pikk hatos, de béna, a 2 pikk belépőhöz ez nem lesz jó, a káró király jó helyen lesz talán, hunyorított szemmel és távolról szemlélve ez indulóerőnek is felfogható – 1 pikk, döntünk. Passz, 2 pikk, passz, ért el hozzánk a licit. Szuper, gondolhatjuk, megérkeztünk. Nálunk biztosan kevesebb pont van, hiszen a partner még invitet sem adott, haza kell csűrni a nyolc ütést. A kétszer már passzoló Dél csak nem nyitja most ki, de jó, hogy közbeszóltunk.

Nálunk azonban nem fejeződött be a tálca tologatása. Vikor Dani úgy érezte, idáig alullicitálta a lapját, és a kilences aduszínnel a hármas magasságig gond nélkül tudna küzdeni. Sőt, ha a piros figurák jól fekszenek, akár… A 3 kőr felmerül, de az esetleges 4–4-ben sem öröm játszani, mert a hosszú pikkhez vissza kellene aduzás után érni, az erős aduból kellene a treffeket lopni és a rövidülés is fenyeget. A treff kulcsfigurákra nincs szükségünk – tehát 3 káró – mesélj még valamit a lapodról. Nyugat a 4 pikk zárólicitet tartotta lapját jól leírónak:

Pikkben a tíz ütést mindenki hazavitte. Nálunk a káró bubi indulást Észak ütötte az ásszal, a dámával jött vissza, Kelet ütött a királlyal, és az első aduhívásba az ászt kérte az asztalról. A treff ászra eldobta a vesztő kárót, és már csak kétszer szöktetni kellett a kőr mariázst.

Volt, ahol Észak a hosszabb minorral, azaz 1 treffel indult. Itt nyilván Dél is bevetette magát a küzdelembe, valószínűleg 3 treffel. Ezeken az asztalokon Keletnek még könnyebb volt a gém felé terelnie a vonalat, és aztán Észak–Dél vagy reménykedett a gém buktatásában, vagy mentett.

Észak kezéből jó csak a mentés, mert Kelet kőr mariázsa ez esetben nem tud időben kiszabadulni. Ha Észak a felvevő, és pikk az indulás, Nyugat ugyan hívhat egy kőrt, amit a felvevő kienged a mariázs egyik figurájához, de utána a káró impassz feladásával (káró ász, káró a bubihoz) megszabadulhat az asztal kőr vesztőjétől. A kontrázott két bukás volt a nyeregpont, de csak egy asztal jutott el ide, Észak–Dél mínusz 5 pontot kapott a pikk gémért kapható –7 pont helyett.