A Szövetség, Hermányi Annamária vezetésével az elmúlt egy évben igyekezett kiépíteni a kapcsolatot ezekkel a klubokkal és sikerült is néhány lelkes új párt behozni a bajnoki rendszerbe, de gyökeres változást ezen a módon nem fogunk tudni elérni az utánpótlás-nevelés terén. Nyivánvaló, hogy valamilyen módon az ifjúságot – a középiskolai és egyetemi diákságot – kellene valahogy beterelni a bridzsoktató-termekbe.
 
A Hódosi Péter vezetésével újjáélesztett Oktatási Bizottság hosszabb előkészítő munkájának eredményeként ezen a tavaszon az alábbiakról számolhatunk be:
  1. A cseh és lengyel bridzsszövetséggel karöltve sikerült beadnunk egy pályázati kérelmet az EU-hoz szabadidős tevékenység elősegítése tárgyában, jelentős pénzösszeget igényelve. Amennyiben ez sikerrel járna, az elnyert összeget tananyagfejlesztésre, mobil applikáció fejlesztésre és oktatásra tudnánk fordítani.
  1. Hajlik Gábor és Hermányi Annamária vállalták, hogy szeptembertől néhány iskolában elindítják az iskolai közösségi szolgálat keretében a bridzs választhatóságát – ha ez el tud indulni, akkor 2-3 év alatt többi iskolára is kiterjeszthetővé válik. _Ld. 4. pont_. Alapvetően a kötelező közösségi szolgálat keretében a résztvevő gyerekek időskorúakkal játszhatnának bridzset. Keresünk olyan szülőket, nagyszülőket, középiskolai diákokat és tanárokat, akik bridzs iránt érdeklődő gyerekekkel vannak kapcsolatban és szeretnék, illetve elősegítenék, hogy ezek a gyerekek bekapcsolódjanak ebbe a programba. A Szövetség ennek kapcsán megszervezi a résztvevők oktatását és játéklehetőséget is szervez a tanulóknak.
  1. Szeretnénk támogatni a klubokban történő oktatást-fejlődést is. Keresünk olyan gyakorlott játékosokat, akik egyfajta „szakmai felügyeletet” vállalnának az ezt igénylő klubokban. Alkalmanként egyszerűbb előadást tartanának, problémákra választ tudnának adni. Nagyjából havonta 1-2 alkalommal jelennének meg a klubban. A klub igénye esetén pedig tanfolyamot tartanának.
  1. Hódosi Péterrel jártunk a köznevelésért felelős államtitkár-helyettes asszonynál, aki pozitívan nyilatkozott arról, hogy a bridzset is a sakk státuszába emelhetnénk, azaz választható tantárgy lehetne a középiskolai oktatásban. Ehhez készítettünk egy rövid előkészítő anyagot, és nagyon reméljük, hogy a folyamat elindul. Semmiképpen sem lesz gyors, célként a 2017 szeptemberi tanévkezdet szerepel jelenleg. Ha itt komolyodni kezdene a helyzet, akkor ezzel igen sok tennivaló lesz…

                                                                                     Homonnay Géza